Hirmondo

Gyerekrajzokat díjaztak

Gyerekrajzokat díjaztak

Péntek délelőtt a csernátoni községi könyvtárban díjazással zárták azt a kiállítást, amit a március 15-ei ünnepség alkalmával szerveztek. A település kultúrközpontja által kiírt pályázatra gyerekek nevezhettek be.

Hirdetés
Hirdetés

A Sylvester Lajos újságíró nevét viselő csernátoni könyvtár gyönyörű épületének udvarán péntek délelőtt azok a gyerekek jelentek meg, akik beneveztek az 1848-as forradalom tematikájában kiírt versenyre. Ugyanis hosszas zsűrizés után elérkezett az a pillanat, hogy a díjakat is kiosszák az elemi és általános iskolások számára, akik izgatottan várták, kinek a rajza nyerte el a szakemberek tetszését.

A díjazás előtt André Csongor szobrászművész, a zsűri tagja elmondta: az év elején indították útjára az Akik érted haltak, szent világszabadság című versenyt, amire az alsócsernátoni Végh Antal- és a felsőcsernátoni Bod Péter-iskolák 1–4., illetve 5–8. osztályos növéndékei nevezhettek be. Zsűrizés közben szem előtt tartották, hogy nem képzőművészeti, hanem általános iskolák diákjairól van szó, de meglepetésükre olyan munkák is születtek, amik kiemelkedőnek számítanak. „A gyerekekre úgy tekinthetünk, mint egy drágakőre, az oktatóik nevelgetik, csiszolgatják. Ezeknek a köveknek olyan megvillanásait láthattuk, amik hűen visszaadták a verseny témáját” – mondta André Csongor.

Ágoston József csernátoni kultúrfelelős pályázati felhívását a pedagógusok is jól fogadták, alkotásra buzdítva a növendékeiket. Pakó István tanító kifejtette: decemberben kereste meg őt a kultúrfelelős, és örömmel tettek eleget a felkérésnek, hiszen ő is azt gondolja, hogy a mai, modern világban a nemzeti identitástudatot azáltal lehet megőrizni, hogy már a gyerekekbe beleoltják azt. A diákok vették a lapot, és nagyon szép rajzokat készítettek – tette hozzá a pedagógus.

A díjazáson minden résztvevő oklevelet kapott, az első három helyezettet pedig mindkét korosztályból könyvjutalomban is részesítették, ezeket André Csongor nyújtotta át. Díjazott 1–4. osztályosok: 1. Bíró Alpár, 2. Gere Rebeka, 3. Bíró Zsuzsanna, 5–8. osztályosok: 1. Bíró Brigitta, 2. Máthé Tóth Donatella, 3. Vén Johanna. Ez utóbbi három általános iskolás részt vehet az augusztus végén, szeptember elején második alkalommal sorra kerülő Ika alkotótáborban.

Hozzászólások