Hirmondo

Gyereknap Kovásznán

Gyereknap Kovásznán

Június 1-jén, pénteken idén is megrendezésre kerül a tavaly kezdett, nagy sikernek örvendő gyereknap megünneplése Kovásznán. Emellett táncházat tartanak, és futóverseny is lesz a fürdővárosban.

Czilli Balázs művelődési igazgató elmondta: a polgármesteri hivatal, a Városi Művelődési Ház, a Kőrösi Sándor Líceum, az Avram Iancu Gimnázium, a Sport for all Covasna Sportegyesület, valamint az óvodák szervezésében tartják meg idén a gyermeknapot. A 10-14 óra között tartandó rendezvény helyszínéül a Dózsa György park, a Dózsa György utca egy része – amit a gyermeknapra való tekintettel lezárnak –, valamint a Városi Művelődési Ház szolgál.
Czilli hangsúlyozta, a szervezők igyekeznek minél változatosabb programot kínálni a gyerekeknek, így lesznek sportfoglalkozások, többek között görkorcsolya-, gördeszka-, bicikli- és más ügyességi versenyek. Gyerekfoglalkozásokat, kézműves tevékenységeket biztosítanak, de lesznek más gyerekjátékok is. Ezek mellett rajzkiállításra kerül sor, ezt versenykiírás előzi meg két korosztályban (ovis és 0- 8 osztályos kategóriában hirdették meg), a beérkező munkákat pedig aznap közszemlére helyezik a Városi Művelődési Ház kiállító termében. A kiírás részleteiről rövid híreink között olvashatnak.
A szervezők a tavalyi sikereket látva, idén is 300- 500 gyerekre számítanak, továbbá megemlítendő, hogy a gyermeknap a helyi önkormányzat által támogatott, kiemelt kulturális programok közt szerepel.
Szintén a gyermeknapon a Recefice Néptánccsoport szervezésében a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával táncházat tartanak a művelődési házban, 17 órától az iskolásoknak, 19 órától a felnőtteknek. Táncoktatók: Ürmösi-Incze Mária Terézia és Ürmösi-Incze Hunor. Zenél Iffiú Szabolcs és bandája. A belépés díjtalan.
A gyereknapot megelőzően, május 31-én, csütörtökön 10 órától a Román Olimpiai Akadémia Kovászna megyei fiókja és a Kőrösi Csoma Sándor Líceum testnevelési katedrájának szervezésében Olimpiai Sportnapot tartanak a fürdővárosban. Kelemen Sándortól, a Kőrösi Csoma Sándor Líceum testnevelő tanárától megtudtuk, hogy a futóversenyre ez idáig Orbaiszékről 250 személy jelentkezett, és a rendezvény nagyon fiatalnak és időseknek egyaránt szól. A résztvevőknek 1200 métert kell szaladniuk, az érintett utcákon ez idő alatt a forgalom le lesz zárva, továbbá díjazások lesznek, illetve minden résztvevő pólót kap ajándékba. <<

Hozzászólások