Hirmondo

Gáspár Krisztina: Mozaik

Gáspár Krisztina: Mozaik

Április 21-én, csütörtökön 18 órától a baróti Gyulai Líviusz Könyvtárban mutatják be Gáspár Krisztina Mozaik című könyvét, mely egyfajta üzenetként a sajátos nevelési igényű (SNI) személyek mindennapjait tárja elénk.

A könyv üzenet – ami nemcsak akadályozott személyeknek szól – az elfogadásra, befogadásra. Első fele érzelmekről szól, melyek versek formájában jelennek meg, a második rész pedig elénk tárja azt a csodálatos világot, mellyel a sajátos nevelési igényű személyek környezetében napi szinten találkozunk.
Gáspár Krisztina egy baróti édesanya, akinek második kislánya születése után gyökeresen megváltozott az életvitele. A Down-szindrómával született kislánya arra késztette a fogtechnikusi végzettségű édesanyát, hogy hivatást változtasson. Óvó-tanítói főiskolát, majd gyógypedagógiai főiskolát járt ki, jelenleg óvoda-pedagógusként dolgozik speciális napközis csoportban, ahol sajátos nevelést igénylő gyerekekkel foglalkozik.

Hirdetés
Hirdetés

„Akkora szeretetet kaptam itthon a lányomtól, hogy rájöttem, azt mindenképpen más, sajátos nevelést igénylő gyerekekkel is meg kell osztanom már kicsi korukban” – mondta. Ezenkívül külön is foglalkozik akadályozott személyekkel, zenés terápiás csoportja van, a Nem vagyunk mi kevesebbek, sőt, többek nevet viselik. „Szintén akadályozott személyekből tevődik össze a csoport, ahol az általam színezett kottát alkalmazzuk, többféle hangszeren is játszanak, több fellépésünk is volt, melyet a továbbiakban is folytatunk” – részletezte érdeklődésünkre.

A bemutatandó könyvről elmondta: „Egyfajta üzenet, mely nemcsak sérültekről és nem csak sérülteknek szól. Lényege, hogy amit mi nekik nyújtani próbálunk, azt ők ezerszeresen adják vissza. Minél előbb elfogadjuk a helyzetet, annál hamarább tudunk tenni érdekükben.”

A könyvbemutatón beszélgetőtársa Benedek-Huszár János, Barót polgármestere lesz. Minden érdeklődőt szeretettel várnak, aki megismerné a sajátos nevelési igényű gyermekek, személyek csodálatos világát.

Hozzászólások