Hirmondo

Folyton csinosodó település

Folyton csinosodó település

Marti István megbízott polgármesterrel a szükségállapotról, a felújításokról és a további tervekről beszélgettünk.

Marti István elöljáróban a szükségállapot időszakáról számolt be lapunknak. „A hivatalban nem állt le az ügyfélfogadás, ablakon keresztül szolgáltuk ki a lakosokat. A lakosság is jól viselte a válságos időszakot. A koronavírus-járvány megjelenése óta több mint százan voltak házi őrizetben, és örömmel nyugtázhatom, hogy mindannyian betartották a vonatkozó előírásokat. Három személy Besenyőn volt intézményes karanténban” – sorolta az elöljáró.

Hirdetés
Hirdetés

Közben több, tavasszal még tervezési szakaszban levő munkálatot elvégeztek, másokhoz meg hozzáláttak.

– Önerőből bekerítettük az iskola két és fél hektáros udvarát. 670 méter kerítést raktunk, a beruházás értéke 79.730 lej volt – jegyezte meg Marti István. – Így oda többé nem járhat be semmiféle kóbor állat. A kerítésen kívüli részt is kitakarítottuk, a folytatásban a sáncot is kiássuk a kert mellett. A Dózsa-szobor mögött elkészítettük a léckerítést, és rendeztük a területet. Négy padot is rendeltünk, amelyeket a szobor közelébe helyeznénk el, hogy a látogatóknak legyen, hová leülni. Emellett felszámoltuk az alkalmi szeméttelepeket, hidat újítottunk fel, amelynek a karzata tönkrement, rendbe tettük a fő, illetve a mellékutcák zömét, 31 teherautó apró kaviccsal szórva meg azokat, amit utólag le is döngöltettünk. Jelenleg a mezei utakon dolgozik a földgyalu.

Körbekerítették az iskola mintegy háromhektáros udvarát

Elkészültek az óvoda felújításának, illetve bővítésének, továbbá a 11-es községi út menti sánc kibetonozásának és a ravatalozó mellett létesítendő parkoló tervei is.

– Bár még a közbeszerzés hátravan, jó volna mindkét munkához még júliusban hozzálátni. A ravatalozó mellett harminc gépkocsi befogadására alkalmas parkolót létesítünk. Megjegyzem, az út menti jegenyéket nem bántjuk, csupán a száraz ágakat vágjuk le azokról –hangsúlyozta.

Ami a terveket illeti, elmondta, a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítését célzó, Csernátonnal közösen benyújtott pályázat ügye ismét „sínen van”. – Kineveztük a projekt folytatásával újonnan megbízott személyeket, majd a közbeszerzés után folytatódhat a megkezdett munkálat. A közvilágítást is korszerűsítenénk a közeljövőben. Előbb a nem működő égőket cseréljük LED-izzókra, majd sorra az összes többit – mondta az elöljáró.

A Magyarország kormánya által elindított, és többek között az RMPSZ által lebonyolított óvodafejlesztési programon keresztül építendő játszótér projektje az építkezési engedély beszerzésének szakaszában van. Az Electrica villamosenergia-szolgáltatótól várnak még egy engedélyre. Ugyanakkor közelebbről a kultúrotthon külső felújítása várható.

Az utcákat kaviccsal szórták meg

Hozzátette, amint azt legutóbb is ígérte, amint indulhat a pályázatok kiírása, a református és a katolikus egyházak részére is pályázati lehetőséget biztosítanak, egyenként 30–30 ezer lejjel támogatva az említett templomok felújítását, illetve építését. A falunapok a járvány miatt kialakult helyzetre való tekintettel idén elmaradnak, ám, amennyiben lehetőség adódik rá, ősszel megrendeznék a korábbi években igen népszerű termésnapokat.

– Emellett a focipályát is folyamatosan gondozzuk, hogy, amint beindulhat a bajnokság, készen álljon a mérkőzések rendezésére, és a focicsapat mellett a Harmónia kórust, továbbá a helyi önkéntes tűzoltókat is támogatjuk – részletezte Marti.

Befejezésül elmondta, a testvértelepülési kapcsolatokat is ápolják. Az Összetartozás napja apropóján kapcsolatba léptek a cserszegtomaji önkormányzat új testületével, akik biztosították, hogy a két település közötti baráti szerződés továbbra is érvényben marad. Emellett természetesen Noszvajjal is ápolják a baráti kapcsolatot.

Hozzászólások