Hirmondo

Felszereléseket vásároltak

Felszereléseket vásároltak

A Dr. Benedek Géza Szívkórház külső egységeként működő Holland Kórház (kovásznai városi kórház) megsegítésére az orbaiszéki önkormányzatok több éve létrehozták a Pro Holland Kórház Egyesületet, amin keresztül anyagiakkal támogathatják az intézményt. Az önkormányzatok által befizetett tagdíjból tavaly 90 ezer lejt utaltak a kórház számlájára, amit az annak fejlesztésére, felszerelésének bővítésére használt fel.

Gyerő József polgármestertől, a Pro Holland Kórház Egyesület elnökétől megtudtuk, az egyesület tagjai között Kovászna városa, Zágon, Kommandó, Barátos és Zabola községek szerepelnek. Az önkormányzatok a lakosság számával arányosan fizetik a tagdíjat; kivételt képez Zabola, mivel a ráeső résznek csak ötven százalékát fizeti ide. Ennek magyarázata, hogy az ottani önkormányzat a kézdivásárhelyi kórházat is támogatja, mert a község lakói a céhes város egészségügyi intézményének szolgáltatásait is igénybe veszik.
A civil szervezet alapító okiratában tételesen megfogalmazták, hogy céljuk a Dr. Benedek Géza Szívkórház külső egységeként működő egészségügyi intézmény működési költségeinek, beruházásainak, javításainak, modernizálásának a támogatása. Vagyis a pénzt kizárólag a Holland Kórház kapja, amely bár a szívkórház külső egysége, az Egészségügyi Minisztérium alárendeltségébe tartozik.
A tavaly 90 ezer lejt utalt át az egyesület a kórház részére támogatás címen, amiből 83.832 lejt el is költöttek, a különbözetet pedig az idei összeggel együtt fogják elhasználni. Sporea Monica kórházmenedzser beszámolója szerint az adományból egy automata laboratóriumi elemzőkészüléket, kiegészítőkkel ellátott mikroszkópot, oxigéntelepet és – palackokat, valamint egy víztisztító berendezést vásároltak. A kórházmenedzser köszönetét fejezte ki a támogatásért, megjegyezve, hogy az egyesület által nyújtott segítséget a betegek, páciensek javára fordítják.
Idén február 22-én ismét megtartották az egyesület ülését, ahol jóváhagyták az idei évre szánt támogatást. Ennek értelmében Kovászna 61.400, Zabola 13.500, Zágon 29.550, Kommandó 5529, míg Barátos 8802 lejjel járul hozzá a Holland Kórház működéséhez. Sporea Monica tervei szerint a 2018-as évben a támogatásból a bőrgyógyászati osztályt szeretnék ellátni eszközökkel, emellett felszereléseket vásárolnának a balneofizioterápiás laboratórium és az ügyeleti szoba részére, bővítenék a gyermekrészleg felszereltségét.
Gyerő megjegyezte: mind Kovászna, mind Orbaiszék szempontjából fontos, hogy a városnak jól felszerelt, és támogatott kórháza legyen, hiszen ez elsősorban az orbaiszéki lakosok javát szolgálja, ezért is hivatottak támogatni az intézményt. <<

Hozzászólások