Hirmondo

Évzáró a Baróti Focisulinál

Évzáró a Baróti Focisulinál

December 18-án, szombaton délután a baróti sporttelep műfüves pályáján került sor a Baróti Focisuli évzáró eseményére, melyen a sulit látogató mind a 127 gyermek oklevelet, karácsonyi csomagot, illetve emlékérmet kapott ajándékba. Hasonlóképpen díjazták az asztalitenisz-szakosztály sportolóit is.

A gyermekeket Lázár Csaba edző köszöntötte, egy motivációs történettel húzva alá egész évi kitartásukat. Az edző ugyanakkor köszönet mondott a szülőknek is, amiért rájuk bízták gyermekeiket. Hasonlóképpen köszöntőszavak hangzottak el a város polgármestere, Benedek-Huszár János irányába, aki maga is jelen volt az évzárón.

Hirdetés
Hirdetés

Megköszönték a Gondviselés Segélyszervezetnek is az év közbeni, vitamincsomagos támogatást, cserébe a focisulis gyermekek cipősdobozokba ajándékokat gyűjtöttek, ezeket rábízták a szervezetre, hogy ossza szét a rászorulók között.

Beszédében Benedek-Huszár János polgármester a hivatal további támogatásáról biztosította a Focisulit, köszönte az edzőknek, Lázár Csabának és Fejes Gézának, hogy foglalkoznak a gyermekekkel, valamint szólt arról is, hogy a hivatalnak jelenleg két beruházása is elbírálás alatt van az Országos Befektetési Társaságnál: egy sportcsarnok építése és egy iskolai tanuszoda építése, ami az iskola melletti sportpályán épülne fel.

„Ez a két létesítmény, ha megépülnek, teljesen fellendítenék az erdővidéki sportéletet” – húzta alá.
Az edzők Az év játékosai díjban részesítették az alábbi gyerekeket: Galamb Vilmos, Bigyiga Előd, Lázár András, Szőcs Kristóf, Ráduly Bence, Szőcs Zalán, Szőcs Botond, Bódi Lehel, Bardóczi Ákos, Szabó Ádám.
Végül a Gondviselés Segélyszervezet nevében Demeter Zoltán, illetve a szülők is köszönetet mondtak az edzőknek a cipősdobozos szeretetcsomagokért, illetve a gyermekekkel való, egész éves foglalkozásért.

Hozzászólások