Hirmondo

Évértékelés a Gosp-Comnál

Évértékelés a Gosp-Comnál

Folytatták a zárható szeméttároló szigetek kialakítását, újítottak a gépparkon, és igyekeznek a lakosságot rábírni, hogy szelektíven gyűjtsön. Zonda Balázzsal, a hulladékgazdálkodással foglalkozó Gosp-Com Kft. igazgatójával a múlt évet értékeltük ki.

– Milyen volt a cég szempontjából a múlt esztendő?

– Egy nehéz, de mondhatni eredményes évet zártunk. A járvány eléggé megbonyolította a munkánkat, a betegség a cégnél is felütötte a fejét tavaly, egy-két munkatárs emiatt kiesett, több munka jutott a többinek. Az ősztől megemelkedett energiaárak pluszterhet raktak a cégre is. Ennek ellenére vannak felmutatható eredményeink, a tavalyi év volt az első, amikor a betervezett költségvetésünket meg tudtuk valósítani, ugyanakkor a megcélzott beruházásokat is. Önerőből építettünk öt bezárható szemétgyűjtő-szigetet, plusz még egyet a helyi önkormányzat segítségével. Így a városban most már tíz zárható sziget van, ezekből egyet sajnos megfigyelő-kamerával is el kellett látnunk a folyamatos rongálások miatt. Vásároltunk egy új szemétszállító autót és egy kisebbet, ami az udvartereket szolgálja ki.

Hirdetés
Hirdetés

– Beszéljünk a hulladékbegyűjtésről!

– 2020-ben – 2019-hez képest – 130 tonnával nőtt meg a begyűjtött hulladék mennyisége, ez 2021-ben valamivel, „csak” 40 tonnával több, mint két évvel korábban. Aminek örülök, hogy nőtt a szelektíven gyűjtött hulladék mennyisége: 2020-ban 2378 tonnát tett ki, tavaly 2577 tonnára emelkedett. Tavaly az építkezések után származó hulladék 680 tonnára rúgott, ezt a lécfalvi lerakóban belső utak építésére használják fel. Tavaly összesen 8258 tonna hulladékot szállítottunk el, ebbe minden beletartozik, ami elég jelentős mennyiség a város, illetve Csernáton és Esztelnek esetében.

– Ez utóbbinak mi a magyarázata?

– Nem tudom mással magyarázni, mint hogy valamelyest nőtt az életszínvonal. Többet vásárolnak az emberek, így nő a termelt szemét mennyisége is.

– A kukázókkal továbbra is gondok vannak…

– Ezt a jelenséget csak a zárható szigetekkel tudjuk orvosolni. A tanács tud majd pályázni ennek érdekében.

– Nem sikerült az a mítoszt sem eloszlatni, hogy a szelektíven gyűjtött hulladék nem az előirányzott helyre kerül. Sokan úgy gondolják, a szelektíven gyűjtött hulladék a kommunális szemét mellett végzi.

– Sajnos, ezt tényleg sokan így gondolják továbbra is, de a látszat csal. Jelenleg három autónk járja a tömbházak környékét, egyik elszállítja a kommunális – a lerakóba kerülő – szemetet, egy másik a szelektív hulladékot viszi el, egy harmadik pedig takarít. A szelektív – az üveg kivételével – ömlesztve kerül Lécfalvára, mivel ott válogatják szét, 18 fajta létezik, hiába van itt csak négy nagy kategória. Az üveget külön kezeljük, ritkábban is szállítjuk el, hetente vagy kéthetente, ahogy szükséges. Begyűjtjük, az udvaron zajlik egy szelektálás, majd úgy kerül Lécfalvára. Az egész szelektív gyűjtés mögött komoly gazdasági és logisztikai rendszer áll, tehát hangsúlyozom: érdemes szelektíven gyűjteni. A magánházaktól zsákokban szállítjuk el a hulladékot.

– Készül az idei költségvetése a cégnek. Milyen hatása van a tevékenységre a különböző emelkedéseknek, drágításoknak?

– Decemberben árat kellett emelnünk emiatt, ez a lakosokat egy lejjel terheli, köbméterenként pedig 160 lejt kell számláznunk. E mögött az üzemanyagár robbanása áll, de van még számos más komponens. Megemelkedett a minimálbér, nőttek a fizetések. Az emberek jogosan várják el a fizetéseket, a munkájukat elvégzik, ha nem is százszázalékosan, de meg vagyok elégedve velük. A kiadásainkat próbáljuk csökkenteni, az autókat is GPS-rendszerrel láttuk el. Viszont nőttek a biztosítási díjak, egyre drágábbak az alkatrészek, hogy még ezeket is említsem. Mindennek elszaladt az ára, a céget pedig működtetni kell. Nagyon remélem, hogy a tanács által elfogadott új árral az évet valahogyan átvészeljük.

– Milyen terveik vannak idénre nézve?

– Folytatjuk a tudatosító kampányt, hogy az emberek gyűjtsenek szelektíven. Vásárolni szeretnénk egy homlokrakodót, ennek az udvaron vennénk hasznát. Energetikai szempontból korszerűsítenénk az épületeinket, így a műhelyekre, garázsokra új nyílászárókat szerelnénk, hogy csökkentsük a gázszámlánkat. Tavaly fejlesztettük a honlapunkat, a számlákat így bankkártyával is ki lehet fizetni a többi módozat mellett, ezt a rendszert január elsején élesítettük. Jelenleg 350 felhasználónk van, remélem, minél többen élnek ezzel a lehetőséggel.

– A városháza minden évben bírságot fizet azért, mert nem elegendő a szelektíven begyűjtött hulladék aránya. Mennyi kellene legyen, hogy ezt el lehessen kerülni?

– 2022-ben hatvan százaléknak kellene legnnie, mi a jó eredmények ellenére 25 százalék körül tartunk. Meg kellene dupláznunk a mennyiséget, hogy a környezetvédelem által elvárt standardot elérjük. 2021-ben 105 ezer lej volt egyébként a büntetés.

Hozzászólások