Hirmondo

Értékes díjakért gyűjtöttek

Lezárult Kézdivásárhely önkormányzata és a Gosp-Com Kft. Légy az újrahasznosítás bajnoka! nevet viselő hulladékgyűjtési versenye. A vetélkedőbe nyolc oktatási intézmény kapcsolódott be, a begyűjtött hulladék mennyisége meghaladta a 7600 kilogrammot.

A feladat az idei verseny során sem változott, a kézdivásárhelyi tanintézményeknek a számukra kijelölt szelektív kukákba kellett gyűjteniük a papírt, műanyagot, fémet, üveget és elektronikai hulladékot. A verseny a tanév elején, október 13-án kezdődött és május 25-éig tartott, a díjakat hétfőn vehették át az nyertes intézmények.

Fődíjban a Molnár Józsiás Általános Iskola részesült, amelynek diákjai és munkaközössége a kijelölt időszak alatt 2743,70 kg hulladékot gyűjtött be. Nyereményük egy interaktív tábla, amely az iskola egyik szaklaboratóriumában kap helyet, hogy minden diák számára hozzáférhető legyen. Kelemen Éva projektvezető úgy véli, nem csak az iskola feladata a gyerekek környezettudatosságra való nevelése, hanem a szülőké is, éppen ezért a projektbe – a gyerekek szülei által – több partner céget is bevontak. A pedagógus elmondta, oktatási munkájuk során mindig fontos szerepet kapott a környezettudatosság, az újrahasznosításra kerülő papír begyűjtését már 2012-től szorgalmazzák az intézményben.

Második helyen a Zöld Óvoda címmel felruházott Manócska Napközi Otthon végzett, 1531 kg hulladékkal. Ők egy hordozható számítógéppel gazdagodtak. A verseny harmadik helyezettje a Nagy Mózes Gimnázium, összesen 1260 kg begyűjtött hulladékkal. Jutalmuk egy hangszóró-berendezés, amelyet az intézmény dísztermébe szerelnek majd fel.

További eredmények: Petőfi Sándor Általános Iskola 733 kg, Apor Péter Szaklíceum 505 kg, Csipkerózsika Napközi Otthon 479,10 kg, Bod Péter Tanítóképző 352 kg, Turóczi Mózes Általános Iskola 12 kg.

Pap Eszter Edina

Hozzászólások