Hirmondo

Emelik a falakat

Emelik a falakat

Több építkezési munkálat van folyamatban Kézdivásárhelyen: a Bod Péter Tanítóképző udvarán óvoda, míg a Penny áruház szomszédságában fiatal házasok számára készül tömbház. A kivitelezők hazai viszonylatban szokatlan gyorsasággal haladnak.

Hirdetés
Hirdetés

A korábbi körképeinkben több alkalommal hírt adtunk a két munkálatról, legutóbbi terepszemlénk során azonban jól látszott a változás: a Bod Péter Tanítóképző udvarán épülő új óvoda esetében már az emelet kialakításán szorgoskodnak a munkások, szépen körvonalazódik a látványterv alapján csinosnak ígérkező épület. Befejezését követően ebbe az ingatlanba költözhet a Kossuth téren található Vackor óvoda, amelyért számottevő bért fizet az önkormányzat. Az új építkezés finanszírozása végett még 2018 áprilisában fogadott el határozatot a helyi tanács. A papírmunka jóval több időt emészt fel, mint a tulajdonképpeni építkezés, hiszen ahhoz csupán tavaly láttak hozzá, ám már jelentős a haladás. A beruházás értéke a határozat elfogadása pillanatában 3.699.000 lej volt, ebből a munkálat értéke 2.230.000 lejt kóstált áfa nélkül, az összeg azonban időközben változott.

A másik jelentős építkezés az Országos Lakásépítési Ügynökség programja révén vált lehetővé. A megyeszékhelyi Conico Rt. munkatempója kifogástalan, bár az építkezés csak múlt év őszén kezdődött, tegnap már az épület több fala le volt szigetelve, továbbá felkerültek az erkélydekorációk is. Ez sem „olcsó mulatság”, főleg a jelentősen megnövekedett építőanyagárak vonatkozásában: a beruházás összértéke áfával együtt több mint hatmillió lej, amiből az önkormányzatot közel 1,1 millió terheli. Ebből az összegből viszont fedezik a területrendezést és közművesítést is, így a majdani lakók kényelmét 22 parkolóhely és játszótér is szolgálja.

Az önkormányzatnak még egy jelentős projektje van folyamatban: a Gábor Áron Szakképző Líceum melletti, önkormányzati tulajdonban lévő területen épül majd új bölcsőde, ennek a tervnek jelen pillanatban a bürokratikus része van folyamatban, amely a fentiek ismérvének tudatában nem lesz egyszerű és rövid folyamat… 

Hozzászólások