Hirmondo

Elkezdték a tavaszi munkát

Elkezdték a tavaszi munkát

Több fronton is kárt okozott az elmúlt hetekben lehullott nagy mennyiségű, súlyos hó, a legnagyobb talán a Kovászna-patak melletti kőfal beomlása, amelyen jelenleg is dolgozik a vízügy. Ezzel párhuzamosan pedig a zöldövezeteket is igyekeznek helyreállítani, újraültetni az önkormányzat emberei.

Hirdetés
Hirdetés

Sándor László, a vízügy főmérnöke elmondta, a nagy mennyiségű hó elolvadásának köszönhetően a támfal múlt héten 18 méteren beomlott a központi park mellett. „Veszélybe került a park, a borvízforrás, ezért gyorsított munkálattal, önerőből álltunk neki, hogy kijavítsuk. Elég nagy munkálatról van szó, illetve nem is tudunk gyorsan haladni, hiszen újra kell építeni. Vízelvezetőkkel befogtuk a forrásokat, kivezettük a falon kívül, a hátához pedig egyfajta szűrőanyagot kell tennünk” – részletezte a főmérnök.

Az alapot már elkészítették a munkások, jelenleg a falat építik újra, ha az időjárás engedi, a hét folyamán befejezik. „Mivel félő volt, hogy a park ezen részét, a borvízforrást elviheti a víz, ezért nem lazsáltunk, esőben, hétvégén is végeztük a feladatunkat” – nyomatékosította.

Jeszenovics Róbert Károly, Kovászna város alpolgármestere hozzátette, a nagy mennyiségű hó ezen kívül a zöldövezetekben is kárt okozott, a munkások jelenleg ezen is dolgoznak. „Kimondottan a fákban okozott kárt. Próbáltuk elejét venni, leverni a havat az ágakról, azonban olyan súlya volt, hogy rengeteg ágat leszakított” – mutatta ott jártunkkor a megcsonkult növényeket az elöljáró. Mint mondta, van olyan fa is, amelyet annyira tönkretett az időjárás, hogy ki kellett vágni, azonban azok helyett mind újakat ültetnek. Azokat, amelyeket meg lehet menteni, visszanyírják, formázzák, a lombozatot alakítják.

„Ezzel párhuzamosan nekikezdtünk a tavaszi munkálatoknak a város több pontján is: a zöldövezetek karbantartásának, az utcák fölseprésének. Ahogy az időjárás engedi, majd a virágágyások beültetését is elkezdjük, ahová pedig szükséges szeretnénk cserjéket is ültetni – tájékoztatott az alpolgármester.

Hozzászólások