Hirmondo

Élet a képtárban

Élet a képtárban

A kovásznai Kádár László Képtár sikeresnek mondható évet tud maga mögött. Kiállításaikat, a Csoma-tárlat kivételével, havi rendszerességgel szervezik – tudtuk meg Konnát Rita tárlatvezetőtől.

– A tavaly tíz tárlatot hoztunk tető alá. Megjegyezném, hogy városi művelődési ház képtárában megrendezett kiállítások célközönsége a fürdővárosba érkező fürdővendégek, valamint a helyi művészetkedvelők – mondta a tárlatvezető, hozzátéve, hogy a tárlatok egyik célja a fiatalok különböző művészeti szakterületeken való jártassága megszerzésének biztosítása, a kortárs képzőművészek munkásságának megismertetése, valamint képzőművészeti életünk értékeinek bemutatása. Rendezvényeikkel igyekeztek minden művészeti ágba betekintést nyújtani. A képtár egyik legjelentősebb rendezvénye a Csoma-napok alkalmából megszervezett nemzetközi, Fény és árnyék című tárlat volt, amelyet egész nyáron lehetett látogatni. De a helyi művészeknek is teret adnak, például városnapokon a helyi Deák Barna és Deák M. Ria művészházaspár alkotásait tekinthette meg a közönség. Ugyanakkor hagyománya van Incitato Art Camp-ben készült alkotások bemutatásának is.

– Idei terveink közt szerepel Orbán István kolozsvári grafikus, Forró Ágnes festőművész, valamint Balaskó Nándor alkotásaiból rendezett kiállítás. Az idei Csoma-napok alkalmából, április elején nyílik meg a Sorsok témájú nemzetközi Csoma-tárlat, melynek szervezését a Kovászna Megyei Művelődési Központ vállalta át. A szeptemberben sorra kerülő városnapokra testvérvárosunk, Nagykanizsa művészeinek közös bemutatkozását tervezzük – tájékoztatott a tárlatvezető.

A Kádár László Képtár mellett a városi művelődési ház kiállítóterme is rendelkezésükre áll, ahol amatőr művészeknek is bemutatkozási lehetőséget biztosítanak. A városba látogató fürdővendégek mellett a Kőrösi Csoma Sándor Iskolaközpont diákjai is szervezett csoportokban látogatják tárlataikat.

A képtár munkanapokon 11 és 16 óra között látogatható. Szervezett csoportok a 0770.420.087-es telefonszámon jelentkezhetnek, a belépő ára 2 lej. A képtárban megvásárolhatók Gazda József könyvei (A Golgota útján, Vezényelt történelem, Bocz Borbála és Boros Lajos művészeti albumok, valamint a Gazdáné Olosz Ella monográfia) is.

Hozzászólások