Hirmondo

Együtt egy zöldebb Barótért, Erdővidékért!

Együtt egy zöldebb Barótért, Erdővidékért!

„Együtt egy zöldebb, egy tisztább Barótért, Erdővidékért!” – ezzel a jelmondattal indította útjára az első, mind a hat települését átfogó, tavaszi nagytakarítását Barót önkormányzata, és még akkor elhangzott az is, hogy hosszú távra tervezik, és évente kétszer: tavasszal és ősszel.

Hirdetés
Hirdetés

A több halasztást is elszenvedő, de mégis sikeres tavaszi takarítást követően, az őszit is egy héttel halasztani kellett az első kijelölt időpontról az aznap bőséggel hulló eső miatt, így a takarításra Bibarcfalva (ők csütörtökön takarítottak) és Bodos (későbbi időpontra halasztottak) kivételével október 22–23-án került sor.

Az első megmozduláshoz hasonlóan ez alkalommal is összeszedtük az eldobált szemetet a települések utcáiról és tereiről, illetve megtakarítottuk a települések közötti útszakaszok széleit, a várost átszelő patak partjait, a Keleti-tó partját és néhány forgalmasabb horgászhelyet a Kormos-patakán. Három településen, Baróton, Felsőrákoson és Köpecen aznap a temetőkben is volt takarítás. Közel 400 személy vett részt, ennek több mint felét az óvodástól középiskolásig terjedő korosztály képviselte nagy örömünkre, hiszen a fiatalok nyitottabbak és könnyebben meg tudják változtatni az emberiség betokosodott rossz szokásait. A takarítás során mintegy 250 zsáknyi hulladék gyűlt össze, illetve több utánfutónyi szemét, ág és növényi hulladék a temetőkből. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy ez a mennyiség csupán fele a tavasszal összegyűjtöttnek, ugyanakkor szomorú tény, hogy mindez az elmúlt fél év alatt került környezetünkbe.

A takarítási kezdeményezés résztvevői: a Baróthoz tartozó falvakon a tanácsosok egy része, a helyi egyházközségek és a Köpecért Egyesület képviselői mellett a helybeli kisiskolások és pár pedagógus csatlakozott. Baróton a kezdeményező önkormányzat mellé, amelynek ezúttal 14 alkalmazottja vett részt személyesen is a szemétgyűjtésben, csatlakoztak a református, római katolikus és baptista egyházközségek képviselői, a ZIKE egyesület, a TESE és a RIKA sporthorgász egyesületek tagjai, a Cimbora Napközi Otthon 100 óvodása és pedagógusai, a Gaál Mózes Általános Iskola 12 diákja és 2 tanára, a Baróti Szabó Dávid Iskolaközpont diáktanácsának 25 tagja, a BVSC Focisuli kis labdarúgói és szüleik 47-es létszámú csapata, illetve az RMDSZ helyi szervezetének egy női képviselője is részt vett a takarításban. Külön köszönetet érdemelnek az Asztalos, Bogyor, Szakáts és Torma családok, akik önként jelentkeztek, hogy utcáikat, házaik környékét megtakarítják, ugyanakkor dicséret illeti azokat is, akik az újságban megjelent felhívásra ma kapujuk előtt vagy tömbházaik környékén szorgoskodtak.

Az önkormányzat nevében tisztelettel köszönjük meg minden résztvevőnek, közreműködőnek az önkéntes munkát, a környezetünk megtisztítására szánt időt és energiát. Öröm volt együtt tenni a közért, fiatalok és idősebbek jókedvvel dolgoztak, és együtt örvendtek munkájuk gyümölcsének. Hisszük és reméljük, hogy az elkövetkező években még többen csatlakoznak tavaszi és őszi nagytakarításainkhoz, mind Baróton mind Erdővidék más településein, illetve reméljük azt is, hogy a felmutatott példa egyre több szemetelőt gondolkodtat el, és az elkövetkezőkben nem a természetben, illetve az utcán és a patakparton fogják a hulladékaikat eldobálni, hanem az erre kijelölt helyekre, és az erre szakosodott cég, a takarító akcióinkban partner TEGA Rt. erre hivatott járműveivel szállíttatják el a szemetet.

Alakítsuk együtt közös életterünket, közös jövőnket! Együtt egy tisztább és zöldebb Erdővidékért!

A kezdeményezők nevében, Demeter Zoltán

Hozzászólások