Dan Tanasă „fegyverténye”

Dan Tanasă „fegyverténye”

Június 16-ig a kézdivásárhelyi önkormányzatnak el kell távolítania az egykori Székely Katonanevelde egyik boltívében, korábbi – befalazott – bejáratában található Kratochvil Károly-mellszobrot. Ifj. Blaskó János alkotása egyelőre a városháza tanácstermében kap helyet, amíg az önkormányzat megtalálja a megfelelő, végső helyét a műalkotásnak. Tény, hogy a szobor felállításakor több szabálytalanság történt.

Nem éri meg felavatásának tizedik évfordulóját a Székely Hadosztály legendás parancsnokát ábrázoló kézdivásárhelyi műalkotás: a 2009. december 12-én leleplezett, az előző városvezetés által állított szobrot a mostani önkormányzatnak el kell távolítania – számolt be tegnapi sajtótájékoztatóján Bokor Tibor polgármester. Az elöljáró összefoglalta az előzményeket is: Dan Tanasă és az általa vezetett civil szervezet jelentette fel az önkormányzatot minden létező állami szervnél, ennek „köszönhetően” február 8-án kaptak is egy átiratot a megyei műemlékvédelemtől, ami pontosításokat kért a műalkotással kapcsolatosan; erre válaszoltak. Április 17-én az építkezési felügyelet is felszólította a városvezetést, hogy lépjenek a törvényesség útjára, így a városháza megkezdte az urbanisztikai iratcsomó összeállítását, jóllehet időközben kiderült: Tanasă a rendőrségen is feljelentette őket.

Az építkezési engedély megszerzéséhez azonban a megyei főépítész jóváhagyására is szükség van, az viszont május 17-én – a műemlékvédelmi bizottság május 8-án megfogalmazott javaslata nyomán – visszautasította a kérelmet, így a folyamatot nem tudták elindítani. A műemlékvédelemtől május 16-án érkezett egy átirat a városházára. „Igaz, hogy ők nem szabtak időpontot a szobor eltávolítására, de a megfogalmazás értelmében egyértelmű, hogy a törvény betartása nem teszi lehetővé, hogy június 16-ánál hosszabb ideig húzzuk az időt” – magyarázta Bokor.

A polgármester elmondta: ötleteket vár a lakosságtól, civil szervezetektől és a történelmi egyházaktól, hogy közösen találják meg a szobor helyét.

– Mindaddig, amíg megtaláljuk a végső helyét, a szobor a gyűlésterembe kerül, de nem szeretném, ha túl sokáig itt maradna, közszemlére kell bocsátani” – summázott Bokor.

A polgármester kifejtette: mivel pályázatuk van a kaszárnya felújítására, vélhetően felszólítás nélkül is el kellett volna távolítaniuk a szobrot, ugyanis a régi bejáratot megnyitják, a műalkotás pedig pont ott található. Tudni kell, hogy a román nacionalisták által kifogásolt szobrok vagy magyar-székely jellegű nemzeti jelképekbe a bíróság és az államhatalom nem tud belekötni csak abban az esetben, ha azok közterületeken vannak elhelyezve.

 

Hozzászólások