Hirmondo

Biztosítva az utánpótlás

Biztosítva az utánpótlás

Makó Ádám tavaly ősz óta a Csernátoni Futball Klub Egyesület elnöke. Az állatorvos végzettségű vezetővel, aki számára a futball „egy érzés, egy életforma”, a IV. Ligában érdekelt labdarúgócsapat tavalyi szerepléséről, az idei idénykezdésről és a tervekről beszélgettünk.

A 2017–2018-as bajnokság odavágójában gyengélkedő csapatnál frissítésre volt szükség, így bízták meg Makó Ádámot a sportegyesület vezetésével. „Örömmel tettem eleget a felkérésnek, hiszen tizennégy évig fociztam a helyi csapatban, ismerem a csernátoni sportéletet”, fejtette ki. A 34 éves vezető édesapjától, Makó Viktor Bertalantól (Makó Berci volt csernátoni hálóőr – szerk.) örökölte a foci iránti szenvedélyt. Kisgyerek kora óta imádja kergetni a labdát, 6 évesen a KSE Sportiskolában Csíki Andrástól tanulta meg a „fociábécét”. Utána a C-ligás FC Fortyogó 1983–1984-es korosztályos csapatát erősítette két évig, majd a csapat megszűnte után hazakerült Csernátonba, ahol két év után, 17 évesen bekerült a felnőtt keretbe.

A kizárólag helyi erőket felvonultató csapat az őszi idényben 15 mérkőzésen mindössze 9 pontot szerzett, így a tabella 14. helyén zárta az idényt. „Erősítésre volt szükség, első lépésben a Sepsi OSK utánpótláscsapatait edző Fodor Lórántot, a Ploiești-i Petrolul egykori A-ligás labdarúgóját kértük meg a vezetőedzői teendők ellátására.” A tréner nem jött üres kézzel, és az által hozott négy labdarúgóval, a Kézdivásárhelyről visszacsábított Oláh Barnával és további két játékossal megerősített csapat a visszavágó-sorozatra megtáltosodott. „A tavaszi idényben 26 pontot gyűjtöttünk, így a nyolcadik helyen végeztük a bajnokságot”, fejtette ki a vezető.

Az idei év költségvetésbeli gondjai a csapat berkeibe is begyűrűztek. „Fő támogatónk a helyi önkormányzat, amelynek, csakúgy, ahogy a többi támogatónknak is, ezúton is szeretnék köszönetet mondani. Ám az említett gondok miatt idén nekünk is kevesebb pénzből kell boldogulni, ezért kénytelenek voltunk megválni az edzőtől és három játékostól”, sorolta. Ennek ellenére a KSE-től kölcsönkapott Erős Erik idén is erősíti a támadósort, Zölde Ottó lett az új hálóőr, továbbá két megyeszékhelyi labdarúgó is csatasorba állt. „Egyelőre nem találtuk meg Fodor Lóránt utódját, jelenleg edzőt keresünk”, mondta a vezető.

Az idénykezdés felemásra sikerült. „Az első fordulóban, Bereckben 2–1-es vereséget szenvedtünk, ám Szitabodzával szépítettünk, 7–0-ás győzelmet aratva. (Beszélgetésünk az új idény 2. fordulója után zajlott, a 3. fordulóban Kézdiszentléleki Perkő – Csernáton 5–0 – szerk.). „Célunk a 6–10. helyek valamelyikének megszerzése. Ehhez a hazai mérkőzéseket meg kell nyernünk, és idegenből is rabolnánk pontokat”, sorolta a 2018–2019-es bajnoki idénnyel kapcsolatos terveket. Hozzátette, a rá háruló feladatokat próbálja a lehető legjobban elvégezni. „Nincs tartozásunk edző, játékos, illetve a szövetség felé. Továbbá rendkívül fontosnak tartom, hogy a csapat hetente edz szerdánként, hiszen a lelkiismeretes munka és a fegyelem elengedhetetlen feltétele az előrelépésnek, foci fegyelem nélkül nem létezik.”

Hangsúlyozta, a csapat zömében helyiekből áll, és az utánpótlás is biztosítva van, ezért bizakodóak a jövőre nézve. „Azon kevés háromszéki falvak közé tartozunk – ha nem mi vagyunk az egyetlenek –, amelyek a Junior A csapat mellett két további ificsapatot (Junior C és D) működtetnek. Orbán Árpád körülbelül ötven–hatvan gyerekkel foglalkozik, akik közül négyen már a felnőttek sorait erősítik”, sorolta az érveket. Hozzátette, emellett három gyerek Kézdivásárhelyen, kettő pedig Sepsiszentgyörgyön rúgja a bőrt. „Tizenhét éve részt veszünk az EuroCamp nemzetközi tornán, amelyet idén Franciaországban rendeztek, és amely a 2006-os korosztályú labdarúgóink diadalával zárult”, magyarázta. A csapatban remek a hangulat, a hazai mérkőzések után együtt vacsoráznak a csapatszellem-építés jegyében, hangsúlyozta.

„Nekünk van a legjobb közönségünk” Fotó: Live Heart Stúdió

 

 

 

 

 

 

Megjegyezte, sokat számít a csapatot hazai pályán nagy számban biztató közönség. „Úgy vélem, nekünk van a legjobb közönségünk, időjárás és szabadidő függvényében 100–300-an drukkolnak a hazai mérkőzéseken.”

 

A Csernátoni Futball Klub Egyesület 2018–2019-es játékoskerete

Kapus: Zölde Ottó (Kézdivásárhely); védők: Handra János (Csernáton), Makó Csaba (Csernáton), Oláh Barnabás (Csernáton), Sipos Szabolcs (Sepsiszentgyörgy), Bíró Bence (Kézdivásárhely), Dani József (Kézdivásárhely), Balogh Robert (Csernáton, ifiből); középpályások: Máthé Levente (Csernáton), Gál Tóbiás (Sepsiszentgyörgy), Tibescu László (Kézdivásárhely), Tankó András (Csernáton), Orbán-Beke Árpád (Csernáton), Kászoni Oszkár (Csernáton, ifiből), Gere Dénes (Csernáton, ifiből); csatárok: Erős Erik (Kézdivásárhely), Veregut Răzvan (Sepsiszentgyörgy), Dobra Botond (Csernáton, ifiből)

Hozzászólások