Hirmondo

Bekavart a telekkönyvezés

Bekavart a telekkönyvezés

Zabola község önkormányzata több pályázatot megnyert, és bár az utcák telekkönyveztetése hátráltatja a munkálatokat, Fejér Levente polgármester bizakodó, hogy jövőben aszfalt is lesz Zabolán.

 

– Hogyan haladnak a hídjavításokkal?

– Tavasszal megkezdtük a hidak teljes, illetve részleges feljavítását. Ez idáig négy ilyen munkálatot végeztünk: a Zabola és Tamásfalva közötti Halomnál megszélesítettük a hidat, ezáltal könnyítve a mezőgazdászok közlekedését. Felújítottuk az alsópávai hidat, továbbá rendbe tettük a Keresztes utcájában lévőt, amely még a 2012-ben lezajlott megyei út feljavítása során ment tönkre. Ugyanakkor a Felszegben is felújítottunk egyet, a továbbiakban pedig a Páván, a temető felé kell felszedjük a régit, amely helyére újat rakunk.

– Megszépült a zabolai művelődési ház…

– Kovászna Megye Tanácsánál sikeresen pályáztunk a zabolai orvosi rendelő belső felújítására és kültéri meszelésére, ugyanakkor a művelődési házban, ugyancsak a megyei tanács anyagi támogatásával, leszedtük a lambériát, nemes vakolattal láttuk el, beburkoltuk a színpadot és a belső falakat kimeszeltük. Itt megjegyezném, hogy korábban önerőből kicseréltük a padlózatot, egy nyertes pályázatnak köszönhetően (PNDR) pedig új székekkel, asztalokkal, továbbá korszerű fény- és hangtechnikai felszereléssel gazdagodtunk. Ezenkívül 250 széket rendeltünk a szörcsei és tamásfalvi művelődési házak részére. Az említettek mellett idén még a sportpálya öltözőjének a tetőszerkezetét újítjuk fel. Szintén az önkormányzat tevékenységéhez sorolandó, hogy a Diakóniával közösen támogatjuk a szociálisan hátrányos diákok délutáni oktatását Zabolán.

– Utcajavítást is folytattak idén.

– Valóban, hangsúlyt fektettünk az utcák karbantartására. Októberig kétezer tonna követ vásároltunk, az utcák megszórására. Emellett térkövet raktunk le a polgármesteri hivatal előtti téren, amely elé a falunapok alkalmával felállítottuk a felújított és még mindig működőképes tűzoltószekeret. Ugyanakkor térkövezést végeztünk a zabolai ravatalozóháznál is.

– Történt-e előrelépés a szennyvízhálózatra való rácsatlakozás ügyében?

– A zabolai Felszegi utcában, amely felújítás előtt áll, tavasszal megkezdtük az aszfaltozandó szakaszon a lakóházak rácsatlakoztatását a szennyvízhálózatra. A munkálatba a gyorsabb haladás érdekében az önkormányzat is besegített: munkásokat és erőgépet küldtünk a kivételezést végző cégnek, így közel 50 háztartás csatlakozott a hálózatra. A továbbiakban keresnünk kell egy céget, a munkálat folytatására. Megjegyzem, legalább 150 háztartásnak kell csatlakoznia ahhoz, hogy a rendszer beindításához szükséges minimális hozamot elérjük.

A lakosság elégedetlenkedik a csatlakoztatási árak miatt, ám meg kell érteniük, hogy az említett szakaszon azért került kevesebbe, mert az önkormányzat besegített a munkálatba. Viszont a továbbiakban ezt nem tudjuk megtenni, hiszen így is rengeteg munkával elmaradtunk. Tovább fokozza a lakók elégedetlenségét, és ezt szóvá is tették a legutóbbi tanácsülésen, hogy nincs leaszfaltozva az érintett szakasz. Sajnos az aszfaltozás ma már nem úgy működik, mint régebb. Nehézségbe ütköztünk, mert az utcáink nagy része telekkönyvezetlen. Folyamatosan telekkönyvezünk, de ez időigényes folyamat. Mivel a felszegi útszakasz telekkönyvezése is most zajlik, az aszfaltozás késik ezen az 1150 méteres szakaszon. Ivóvízhálózat sincs a községben, de Zabola szerepel a megyei fejlesztési listán, így reménykedünk.

– Jövő év elején mégis aszfaltoznak.

– Uniós pályázatot (FADR) nyújtottunk be négy kilométer hosszú útszakasz aszfaltozására Zabolán. Ebből aszfaltozhatunk a Hegymege utcában a faluvégéig, Haraly felé a határig, a román temető felé, a magyar temető felé, valamint a Keresztesek utcájában egy szakaszon, továbbá a falu végétől a vasútállomás felé, ez utóbbi esetében rehabilitálunk. Ez a munkálat a terveink szerint tavasszal elkezdődhetne.

– Egyéb pályázati lehetőségekkel is éltek?

– Az Országos Településfejlesztési Program (PNDL) keretében egy 9 km-es útszakasz aszfaltozására, továbbá a község közvilágításának korszerűsítésére nyújtottunk be pályázatokat, és mindkettő pozitív elbírálásban részesült. Emellett az Angusztia Helyi Akciócsoporton belül pályázunk egy földgyalu megvásárlására, az innen kapott 80 ezer eurót még fel kell pótoljuk, hogy az erőgépet megvásárolhassuk. Ennek a gépnek nagy hasznát látjuk majd az utak karbantartásában, illetve a hóeltakarításban. Megjegyzem az önkormányzat egy traktorral, egy traktorra szerelhető kaszálógéppel, illetve egy földmunkagéppel rendelkezik.

– A zabolai könyvtár épületét is korszerűsítik?

– Felújítanánk a tetőszerkezetét, a cserepet már megvásároltuk. Ezt megelőzően kicseréltük a villanyvezetéket, és a közeljövőben az ingatlan beltéri felújítását is tervezzük.

Hozzászólások