Hirmondo

Barót és Bethlen Gábor

Barót és Bethlen Gábor

Az 1580-ban született fejedelem legutoljára három évvel ezelőtt képezte vita tárgyát a városban. Történt ugyanis, hogy a városvezetőség határozattervezetet készített elő a település hivatalos címerének elfogadására. A három címerterv egyike Bethlen Gáborhoz kapcsolódott, ám, lévén, hogy kétségek merültek fel afelől, hogy vajon volt-e valóban meghatározó köze Bethlennek Baróthoz, a határozattervezetet végül visszavonták.

 

A címertervek egyike volt az, amely kék mezőben, arany nyílvesszővel átlőtt, két, szembeforduló ezüsthattyút ábrázolt, (a címertervet dr. Szekeres Attila István heraldikus készítette – szerk.), akárcsak a Bethlen család ősi címere. Abból a megfontolásból került asztalra ez a címerterv, hogy Barót ilyenformán tisztelegjen a fejedelem emléke előtt, aki 1614-ben országos vásártartási jogot adott a településnek, meghatározva ezzel fejlődését.

Igen ám, csakhogy kiderült, erről a bizonyos vásártartási jog adományozásáról nem maradt fenn írásos dokumentum, mint azt Fehér János művészettörténész állította, ezért végül is, 2014 júniusában a Barót címerének elfogadásáról szóló határozattervezetet elnapolták, és azóta sem esett többé szó róla.

Hozzászólások