Hirmondo

Baconi számvetés

Baconi számvetés

„Összességében nézve a dolgokat, elmondhatjuk, hogy sikeres évet zár Bacon község” – mondta Simon András polgármester, akivel a 2017-es év fontosabb történéseit elemeztük, szót ejtve ugyanakkor arról is, mire számíthatnak az erdővidéki nagyközség lakói a jövő esztendőben. Az elöljáró bizakodó: naprakész tervei vannak, ám hogy minden megvalósul-e belőlük, az nyilván nem csak tőle függ.

Magyarhermányban, a településen belül nagyrészt befejezték idén az infrastruktúra javítását célzó munkálatokat, vagyis mellékutcákat (is) aszfaltoztak, hidakra korlátokat szereltek, sáncokat alakítottak. De azért tavaszra is maradt még tennivaló.

– Lakossági észrevételeket is figyelembe véve tudjuk, vannak még problémák, amiket ki kell küszöbölnünk – mondta Simon.

Tavasszal kezdenék az egyik, a későbbiekben óvodaként szolgáló épület bővítését is Magyarhermányban. Kisbaconban elkezdődtek a víz- és szennyvízvezeték-hálózat kialakításának munkálatai, egyelőre a főúton helyezték földbe a vezetékeket. Arra számítanak, hogy tavaszig tömörödnie kell a talajnak, hogy később az aszfaltút is hibátlan legyen. Tavasszal viszont már Nagybaconban is elkezdődnek ezek a munkálatok – igyekeznének, hiszen köztudott, a faluban nagyon sok a szarvasmarha, ezért még mielőtt a csorda elindulna, szeretnék legalább a főúton elhelyezni a vezetékeket. A megyei tanácsra is figyelnek: a 122-es megyei út feljavításának pályázata révbe érkezett, de azt még nem tudni pontosan, mikor kezdik a munkát, mikor érnek vele Nagybaconba.

Az elöljáró mindenesetre azt szeretné, ha valahogy összehangolódna a két munkálat, és az autósoknak nem kellene sokáig kerülgetniük a földkupacokat a Barótot Sepsiszentgyörggyel összekötő, amúgy nagy forgalmú úton.

Szerződéskötés előtt állnak ugyanakkor a Nagybacon és Kisbacon közötti 46-os községi út modernizálását illetően, és tervben van (jövőben adnák le a pályázatot a Fejlesztési Minisztériumhoz) a falvak kisebb utcáinak leaszfaltozása is.

– Ha ezek a munkálatok befejeződnek, nagyban megváltoztatják községünk arculatát, és majd mindnyájan elmondhatjuk, valóban európai szintű kinézete van falvainknak. Nagyon szeretném, és mindent megteszek azért, hogy mindez megvalósuljon – húzta alá az elöljáró.

Szót ejtett arról is, hogy a településeken felmérték a telekkönyvezetlen utcákat, telekkönyv nélkül ugyanis beruházást egyikükön sem lehet megvalósítani, ugyanakkor Bodvaj üdülőtelep egész területét belteleknek nyilvánították, ezáltal megkönnyítve az utánajárást azoknak, akik ott esetleg építkezni akarnak. Másrészt megemlítette, hogy Szárazajtán remény van arra, hogy január végéig befejezzék a huszonhat éve tartó földvisszaszolgáltatási folyamatot, jövőre pedig elkészül a község Általános Rendezési Terve (PUG) is, miközben az adók az idei szinten maradnak.

Elemezve a lakosság számának alakulását, úgy tűnik, Bacon községben van, akinek tervezni: idén községszinten az 50 haláleset mellett 74 születést jegyeztek, ugyanakkor 19 házasságkötést is elkönyveltek.

A kultúráról is beszélt a polgármester. Megjegyezte, a szokásos programokat a községben ezúttal is megtartották, és köszönetet mondott azoknak, akik derekasan kivették részüket a szervezési munkákból, megemlítve a nagybaconi fúvósokat, a Benedek Elek, valamint a Konsza Samu egyesületeket.

„Áldott karácsonyt, boldog új évet kívánok a község minden lakójának, egészségben, boldogságban” – tolmácsolta végül év végi jókívánságát.

Hozzászólások