Hirmondo

Átadták az első két babacsomagot

Átadták az első két babacsomagot

Szerda délután ünnepélyes keretek között adta át Gyerő József polgármester és Jeszenovics Róbert Károly alpolgármester az első két babacsomagot a polgármesteri hivatal gyűléstermében. Egy nemrég hozott tanácshatározat értelmében minden kovásznai lakcímmel rendelkező kisgyermekes szülő részesül egy 1000 lej értékű adományban.

Hirdetés
Hirdetés

Rákosy Réka és Radu Andrea volt az első két kedvezményezett kismama a fürdővárosban, aki megkaphatta az önkormányzat ajándékcsomagját, amely kisbaba születése esetén jár. Gyerő József polgármester gratulált az újdonsült édesanyáknak, majd elmondta, ezzel az ajándékkal úgymond biztatni szeretnék a fiatalokat, hogy gyereket vállaljanak, méghozzá itthon.

– A természetes szaporulat sajnos negatív Kovászna városában is, több halálesetet számolunk évente, mint ahány kisgyerek születik. Ehhez hozzátartozik az is, hogy nagyon sok fiatal elhagyja a várost, sőt az országot, és külföldön vállal gyereket. Mi az önkormányzat részéről próbálunk minden tőlünk telhetőt megtenni, hogy a helyi életszínvonalat olyan szintre emeljük, amelyben a fiatalok el tudják képzelni a családjuk jövőjét – részletezte az elöljáró.

A Kovászna városi tanács áprilisi ülésén fogadta el egyöntetűen azt a határozatot, amelynek értelmében támogatják a gyereket vállaló szülőket. Az 1000 lej értékű csomag olyan alapdarabokat tartalmaz, amelyekre egy újszülöttnek és szüleinek szüksége lehet, és a szülést követően, a kórház elhagyása után számított két hónapon belül lehet igényelni a polgármesteri hivatal szociális igazgatóságán. Feltétel, hogy a kisbaba Románia területén jöjjön világra, valamint egyik szülője legalább egy éve kovásznai lakcímmel rendelkezzen. A támogatást minden gyerek esetében egyszer juttatják. További feltételekért, információkért a szociális irodát kell keresni.

Az első csomagok átvételére egy kisfiú és egy kislány családja érkezett. Radu Andrea április 12-én adott életet Boglárka kislányának, míg Rákosi Réka április 6-án Máté nevű kisfiának. Mindketten Kézdivásárhelyen szültek.

– Szeretnénk köszönetünket kifejezni Kovászna Város Önkormányzatnak, a Kézdivásárhelyi Municípiumi Kórház Szülészet-Nőgyógyászati osztályán dolgozó személyzetnek, valamint orvosomnak, dr. Szász Szabolcsnak is. Kifejezetten pozitív élménnyel térhettem haza, még így, a vírushelyzetben is – mondta Radu.

A két kismama egyébként egyhangúlag jó minőségűnek, hasznosnak találta a csomagba rejtett ajándékokat, jó kezdeményezésnek tartják az önkormányzat részéről.

Hozzászólások