Hirmondo

Aszfaltozás és foltozások

Aszfaltozás és foltozások

A kézdivásárhelyi Bem József utca aszfaltozását követően az év hátralevő részében már csak kátyúzások, útjavítások várhatók – tudtuk meg az illetékesektől.

Európa-szerte hiánycikk lett a bitumen, így a Bem József utcát korszerűsítő cég is nyersanyaghiánnyal szembesült. Az említett utca befejezésére elegendő anyag van, és amint azzal végeznek, a Rózsa utca aszfaltozása következik – tájékoztatta lapunkat Bokor Tibor polgármester. Az elöljáró szerint idén nem látnak újabb munkálatokhoz, annak ellenére, hogy, több is tervbe volt véve. „A kialakult helyzetre való tekintettel annak is örvendünk, hogy a Bem József utcát sikerül befejezni. A Rózsa utcában, az úgynevezett »Rózsa garzon« és a volt Rózsa cukrászda előtti részre még idén aszfaltszőnyeg kerül, máshol, sajnos, csak úgymond »tűzoltásra« szorítkozhatunk. Az Eminescu utca aszfaltozása is idénre volt tervezve, ám ezt objektív okok miatt halasztani kell” – hangsúlyozta a polgármester. Az elöljáró szerint az említett nehézségek ellenére a gödröket még idén befoltozzák. 

Bartos Lóránt

Hozzászólások