Hirmondo

A Vigadóban lesz a döntő

Kézdivásárhely lesz a házigazdája az RMDSZ kulturális főosztálya által 2012-ben útnak indított Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket! elnevezésű vetélkedő székelyföldi regionális döntőjének. Március 24-én, vasárnap 13 órától a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház nagytermében Kovászna és Maros megyék két-két legjobb csapata méri össze tudását.

Épített örökségünk több mint régi házak, kastélyok, romok összessége. Élő tanúja múltunknak, kultúránknak, mestertudásunknak. Az Örökségünk Őrei mozgalom által több mint 3000 diák fedezte fel, lakta be és európai szinten ismertette meg épített örökségünk kincseit. Az elmúlt években 13 megyében 160 műemléket fogadtak örökbe a csapatok, akik bebizonyítottátok, hogy van mire büszkék lennünk itthon, Erdélyben, és hogy kulturális örökségünknek csak akkor van jövője, ha megengedjük fiataljainknak, hogy saját képükre, saját elképzelésükre formálják, alakítsák műemlékeinket. Az idei évad rekordot döntött, hiszen több mint 600 diák szállt versenybe.

Mint azt már megírtuk, a versenyben részt vevő Kovászna megyei csapatokat március 5-én díjazták a kézdivásárhelyi Kosztándi Galériában. Az Apor Péter Szakközépiskola diákjai az Incze László Céhtörténeti Múzeum épületét, míg a Nagy Mózes Elméleti Líceum diákjai a minorita rendházat és az egykori katonanevelde épületét fogadták örökbe. Minden csapat kiválóan teljesített, ezért Fejér László Ödön szenátor meghívására mindannyian részt vehetnek egy bukaresti parlamenti látogatáson.
A regionális döntőben a Nagy Mózes Elméleti Líceum két csapata – a minorita rendház és az egykori Székely Katonanevelde őrei – mérkőzik meg Maros megye legjobbjaival.

Hozzászólások