Hirmondo

A szülő a minta

A szülő a minta

Szombaton, az Őszi Sokadalom programjához kapcsolódva családi napot szervezett a Báró Wesselényi Miklós Könyvtár, ahol a gyerekeknek szóló foglalkozások mellett a szülőket is megszólították. Vántsa Judit könyvtárvezető Dobj el mindent és olvass! című előadásában az olvasás fontosságáról, illetve az olvasásra nevelés módszereiről beszélt az érdeklődőknek.

Az olvasásnak számos pozitív hatása van – derült ki az előadásból. Többek között stimulálja az elmét, fejleszti a memóriát, csökkenti a stresszt, bővíti a szókincset, illetve javítja a beszédkészséget és az összpontosítási képességet. Az olvasás ugyanakkor okosabbá, kreatívabbá és általában jobb emberré tesz. Az olvasás elengedhetetlen része a megfelelő szövegértés, hiszen a jól olvasó gyerek nem csupán irodalomból, hanem más tantárgyakból is jobban teljesít az iskolában.

Rátérve az olvasásra nevelés témakörére, Vántsa Judit elmondta, az már az anyaméhben elkezdődik, majd születés után azzal folytatódik, hogy a szülő felolvas gyermekének. Óvodás korban fontos, hogy a gyermek minél több helyen találkozhasson könyvekkel a lakásban, elérhesse, megfoghassa azokat. Verses, dalos könyveket érdemes választani, illetve olyan meséket, amit a szülő is szeret és élvezettel olvas fel. Ajánlott naponta többször, rövidebb ideig olvasni.

Kisiskolások esetében hatékony lehet, ha a könyv elolvasása után, annak filmadaptációját is megnézi a gyerek, illetve, ha olvasmányait valamilyen elfoglaltsághoz (pl. sport, hobbi) köti. Figyelni kell arra, hogy az olvasás ne elvégzendő feladat legyen, ne utasításra történjen. Tizenéves korban a szülő beszélgessen gyermekével az aktuális olvasmányáról, anélkül, hogy ítélkezne felette, ha esetleg nem olyan, amilyen elvárna.

 

Hozzászólások