Hirmondo

A magyar nyelvért

A magyar nyelvért

Mezőkövesd és Hatvan testvérvárosaink felajánlásából immár három éve, minden tanév elején 100 ezer forintos ösztöndíjban részesülhet két, az anyanyelv ápolásában jeleskedő kézdivásárhelyi diák. Idén a Nagy Mózes Elméleti Líceum két tanulója, Len Balázs (képünkön) és Szabó Hedda nyerte el az anyaországi önkormányzatok díjait.

A díjazásnál az esszé elbírálása mellett a nemzetközi, országos vagy megyei versenyeken elért eredményeket, illetve a részvételt is értékelte a szakbizottság, valamint minden olyan tevékenységet, ami a magyar irodalommal, nyelvvel és kultúrával kapcsolatos.

 Mezőkövesd önkormányzata 2014-ben ajánlotta fel először a 100 ezer forint értékű Magyar Nyelvért-díjat, amellyel a magyar irodalom és nyelvápolás terén kiemelkedő teljesítményt nyújtó nyolcadikos diákokat jutalmazzák évente. A Kiss Lázár-kitüntetést idén Len Balázsnak ítélték oda, aki szorgalmának köszönhetően érdemelte ki a nevezést. Számos szavalóversenyről tért haza első helyezéssel, valamint mesemondó-versenyeken is jeleskedett.

A magyar nyelv iránti rajongása nem csupán abból fakad, hogy önazonosságát képezi, nemzetünk történelmi múltja is jóleső érzéssel tölti el. Balázs a következőképpen vélekedik anyanyelvéről: „A magyar nyelv és kultúra olyan nekem, mint madárnak az ég, amely bár korlátok közé szorítja a szellemet, ugyanakkor szabadsággal is megajándékoz.”

A Hatvany Lajos-emlékdíjat azon líceumi diákok számára hirdették, akik tanulmányaik alatt kiváló eredményeket értek el a magyar nyelv művelése területén. Ebben az évben Szabó Heddának, a Nagy Mózes Elméleti Líceum XI. osztályos diákjának ajánlotta fel Kézdivásárhely Tanácsának Kulturális Bizottsága. Hedda úgy gondolja, neki kell megkeresni a magyar nyelv azon zegzugait, amelyek feltöltik őt. A 2016–2017-es tanévben második alkalommal vett részt a Tudományos Diákkörök Erdélyi Konferencián irodalom és nyelvészet szekcióban, ahol a Nemi hovatartozás hatása a fiatalok nyelvhasználatára című kutatásával második helyezést ért el. Szintén az elmúlt tanévben vett részt a Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny megyei szakaszán. Negyedik éve tagja a Macskakő színjátszó csoportnak. Számos ifjúsági táborban vállal önkéntesként munkát, lelkesedésének és megbízhatóságának köszönhetően felelősségteljes megbízásokat kap.

A Hatvany Lajos-emlékdíjat Hatvan Város Önkormányzata szeptember végén, ünnepi testületi ülés keretében nyújtja át a kedvezményezettnek, a Kiss Lázár-emlékdíjat a helyi önkormányzat közbenjárásával kézbesítik a nyertesnek.

Hozzászólások