A kis település ünnepe

A kis település ünnepe

Vasárnap falunapokat tartottak Ojtozban, Székelyföld egyik legkeletibb településén. Az egynapos népünnepélyt szokás szerint a hegyen túlra vezető műút mellett levő futballpályán rendezték, ide volt felállítva a színpad, a sörsátrak és a lacikonyha is.

A helybeliek szép számban vettek részt a 11 órakor startolt népünnepélyen, odaérkezésünkkor éppen a Három csillag tagjai szórakoztatták a nagyérdeműt, előbb a színpadon, majd az asztalok mellett húzva a nótákat. Iuțuc Éva tanítónő és Kozma Anikó igazgatónő kísérte el az eseményre a berecki Comenius-iskola diákjait, akik színvonalas produkcióval örvendeztették meg a helyieket. A felsoroltakon kívül Klára Kamilla berecki előadó, a székelyudvarhelyi Synthia, László Attila és Dáni László szórakoztatta a közönséget. A falunap késő este tűzijátékkal és tábortűzzel ért véget.

Hozzászólások