Hirmondo

A kapukat is felújítják

Lassan két éve láttak hozzá az Árpád-kori alapokra épült, középkori református templom teljes felújításához, és a munka vége felé közelednek, amint azt Marosi Károly lelkész megosztotta lapunkkal.

– Eredeti tervek szerint szeptember végén láttunk volna hozzá a projekt lezárásához szükséges papírmunka elvégzéséhez, és örömmel mondhatom, hogy a jelek szerint az utolsó simításokat végzik az épületen és környékén. A padfűtéssel elkészültek, az orgona is a helyére került, beszerelték a hangosítást is – sorolta a lelkész. Hozzátette, ezzel egy időben az épület digitális feltérképezése is folyamatban van.

Hirdetés
Hirdetés

– Pici fenntartásom van a külső világítással kapcsolatban, hiszen korszerűsítés címszó alatt olyan helyekre kerültek világítótestek, ahol korábban nem voltak, míg a korábbiak helyére nem. Biztosítottak afelől, hogy a tér megfelelően ki lesz világítva, így kíváncsian várom a beüzemelést, hogy lássuk, minden olyan lesz-e, ahogy azt megálmodtuk. A gyepesítés kapcsán is vannak fenntartásaim, ám bízom benne, minden szép rendben történik majd – fejtette ki. Közölte, a templomtelek két kapujának felújítása is folyamatban van, azon az albisi Vén Ferenc fafaragó dolgozik. 

Hozzászólások