Felhívás!

A Benedek Elek is kész

A Benedek Elek is kész

A jó idő beálltával a Kovászna Megyei Út és Híd Rt. munkatársai befejezték az Achim András utca korszerűsítését. Ezzel egy időben a Benedek Elek utca is megújult.

Két újabb, megfelelően korszerűsített utcával bővült Kézdivásárhely úthálózata: az önkormányzat megrendelésére a kivitelező befejezte az Achim András és Benedek Elek utcák felújítását. A munkálat elég hosszasan elhúzódott, ugyanis tavaly, a vírusveszély miatti korlátozások miatt csak félgőzzel ment a munka, idén tavasszal pedig a heteken át tartó esőzés akadályozta.

A kivitelezés során megújult a Molnár Józsiás utcából induló sétány, korszerűsítették azt a parkolót, amit az utcában lévő tömbházak és a készruhagyár munkásszállója vesz körül. Ugyanakkor a víztorony árnyékában elhaladó, a bölcsőde előtt elvezető, egyirányú Benedek Elek utca is teljes egészében megújult. Az aszfaltozás előtt mindkét utcába új közművesítési elemek kerültek, illetve a Benedek Elekben teljes egészében kiépítésre került, mivel ott korábban nem is létezett. Ez azt jelenti, hogy a gáz-, esővíz- és csatornavezetékek mellett a vízcsöveket is kicserélték, azt követte az új alapozás, mielőtt az utolsó bitumenréteg is leöntődött volna.

A helyi költségvetésből finanszírozott munkálat mintegy kétmillió lejbe került, csak a tervért 78 ezer lejt fizetett a városháza.

Hozzászólások