Hirmondo

Fejlemények tizenegy utcát érintőleg
Újabb előrelépés történt 11 utcának a Regionális Operatív Program (POR) keretében megpályázott korszerűsítése terén. Gyerő József polgármestertől megtudtuk: lebonyolították a tervezési munkálatok közbeszerzési eljárását. Az elektronikus úton lezajlott közbeszerzésen a jászvásári SPC Elite Consulting Kft. tette a legelőnyösebb árajánlatot. A szerződés értelmében a tervezési munkát április végéig kell elkészítenie a cégnek. A tervezési munkálat ára 111.984 lej + áfa, ebbe bele van foglalva a műszaki terv elkészítése, illetve az építkezési munkálatok alatti szakmai tanácsadás is. A terv elkészítése után az engedélyek kiváltása következik, és a legjobb forgatókönyv szerint az építkezési munkálat közbeszerzésének is meg kell történnie a nyár végéig, így ősszel már nekifoghatnak a tényleges kivitelezésnek. <<

Háromszéki emlékfák
Március 13-án, kedden 17 órakor a művelődési ház Ignácz Rózsa-termében Kis Emese (kézdivásárhelyi idegenvezető) Háromszéki emlékfák nyomában című könyvének bemutatóját tartják. A könyvet dr. Ambrus Ágnes, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem nyugalmazott adjunktusa méltatja. Közreműködnek: a kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület, Kovászna Belváros IKE zenekara és a Bod Péter Tanítóképző tanulói. Házigazda Balogh Zoltán lelkipásztor, a népfőiskola programszervezője. <<

Meseelőadás
Március 14-én, szerdán 10 és 12 órától a művelődési központban Csernik Szende székely lábbábos, mesemondó tart előadást. A rendezvény szervezője a Tündérvár Székely Nagycsaládosok Egyesülete.

Filmvetítés
Március 14-én, szerdán 18 órától a művelődési központban vetítik Herendi Gábor Kincsem című romantikus kalandfilmjét. A jegy ára: felnőttek 15 lej, nyugdíjasoknak, diákoknak 10 lej. Jegyek elővételben a művelődési ház jegyirodájában válthatók 8-13 óra között, előjegyzés a 0267.340.394-es telefonszámon. <<

Hullámzó vőlegény
Március 17-én, szombaton 19 órától a művelődési központban Tamási Áron Hullámzó vőlegény című darabjának bemutatóját tartja a helyi Pokolsár Egyesület. <<

Hozzászólások