Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Vésztartalék nélkül nehéz

A koronavírus-járvány is megmutatta, bármikor történhet olyan vészhelyzet, amire anyagilag is fel kellene készülni. Ilyenkor van szükség a vésztartalékokra. Aki ezt korábban megtette, most hálás lehet önmagának, mutatott rá Bitai László pénzügyi elemző.

A Magyar Mágnás Egyesület elnöke szerint a vésztartalékképzés elve az, hogy a „bőséges esztendőkben félreteszünk annyi pénzt, ami legalább hathónapnyi kiadást fedez”. A gazdasági szakember szerint a járványt követő időszakban mindenkinek fontos lenne, hogy vésztartalékot képezzen, hiszen a mostanihoz hasonló nehéz időszakokra számítani lehet. Most viszont az a jó, ha valaki nem kell hozzányúljon a meglévő tartalékaihoz, ugyanakkor akinek még mindig van munkahelye és bevétele, az hozzáláthat lerakni a vésztartalékai alapjait. A szakértő szerint a tartalékképzés úgy működik, hogy előre eldöntik: mire, mekkora összeget és mennyi idő alatt szeretnének félretenni, és minden hónapban, amikor beérkezik a fizetés, a megtakarításra szánt összeget azonnal külön teszik, és csak abból költekeznek, ami ezen kívül megmaradt.

Hirdetés
Hirdetés

A gazdasági elemző kifejtette: tudja, hogy a leggyakoribb ellenérv, hogy alacsony kereset mellett nincs amiből félretenni, csakhogy éppen az az ellentmondás, hogy vésztartalékra a kis jövedelműeknek van szükségük, hiszen akik sokat keresnek, nehezebben kerülnek bajba. „Akinek kevés a jövedelme, nem engedheti meg magának, hogy ne takarítson meg”, mutatott rá Bitai László, aki a fokozatosság módszerét javasolja. Ez szerint kezdetben nem kell nagy összeget félretenni. Például havi 50 lejjel lehet indítani, ami egy év alatt 600 lej megtakarítást eredményez. Ha úgy érzik, boldogulnak a félretett összeg nélkül is, lehet fokozatosan emelni az összeget. A vésztartalék-képzésben nem annyira az összeg, mint a rendszeresség a fontos, mondta a gazdasági szakértő, aki szerint a rendszeresség erőt ad, és biztonságot nyújt a nehéz időszakokra.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük