Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Vége az ingyenes villany- és gázbekötésnek

Vége az ingyenes villany- és gázbekötésnek Gazdaság

Hiába szavatolta az azóta érvényét veszített jogszabály a teljes ingyenességet a földgáz- és elektromosenergia-hálózatokra való csatlakozás esetében, kevesen élhettek ezzel a lehetőséggel, mert a szolgáltatók a határidők ellenére halogatták a munkálatokat. Ettől az évtől módosult a jogszabály, és megszűnt a teljes ingyenesség.

Tavaly, amikor még a szolgáltatóknak kellett állniuk a csatlakozás teljes költségét, 170 százalékkal nőtt a földgázhálózatra csatlakozást kérők száma, miközben az ügyfelek száma mindössze 3,6 százalékkal, tehát ennyi új fogyasztót kötöttek be. A villamos energiánál a kérések száma 31 százalékkal nőtt, az új ügyfelek aránya alig 1,4 százalékkal. Az ingyenesség – hogy nem kell több ezer eurót kifizetni a csatlakozásért – vonzónak bizonyult, ám a szolgáltatók nem tettek erőfeszítést, hogy betartsák a törvényben leszögezett határidőket, inkább kifogásokat kerestek, vonta le a következtetést Bogdan Chirițoiu, a Versenytanács elnöke. A szabályzat szerint az építkezési engedély kiállítása után három hónap alatt kellett volna csatlakoztatni a kérelmezőt, ám ezt a szolgáltatók nem tartották be, arra hivatkozva, hogy a 2020-ban bevezetett ingyenesség olyan kéréslavinát indított el, amire sem anyagi, sem humánerő-forrással nem voltak felkészülve.

Hirdetés
Hirdetés

A 143-as sürgősségi kormányrendelet tavaly decemberben jelent meg, és megváltoztatta a csatlakoztatási szabályokat. Az Országos Energiaszabályozó Hatóságnak (ANRE) hat hónap alatt kell kidolgoznia a villamos energia és a földgáz új csatlakoztatási szabályzatát. Ezt már közvitára bocsátották, és valószínűleg már februárban véglegesítik. Az ANRE azt javasolja, hogy a tavaly benyújtott kéréseket még az akkor érvényben levő szabályzat alapján oldják meg, tehát ingyen csatlakoztassák ezeket az új fogyasztókat, mondta Nagy-Bege Zoltán.

Az ANRE alelnöke szerint nem a kérelmezők hibája, hogy a szolgáltatók kicsúsztak a határidőből, és a törvény időközben megváltozott. Ezért különben a hatóság több szolgáltatót meg is bírságolt. Nagy-Bege Zoltán rámutatott, bár az új szabályzatot még nem véglegesítették, minden szolgáltatónak kiküldtek egy levelet, amelyben megfogalmazzák, a kéréseket továbbra is fogadni kell, a határidőket be kell tartani, és a tavalyi benyújtott kéréseket ingyen teljesítsék.

Az idéntől érvényben levő jogszabály szerint a jogi személyeknek teljesen megszűnt az ingyenesség, a háztartási fogyasztók esetében pedig az Országos Energiaszabályozó Hatóság (ANRE) által kiszámolt átlagárat állja a szolgáltató, a különbözetet a fogyasztónak kell kifizetniee. Az átlag csatlakoztatási költségeket hamarosan elfogadja a hatóság, azoknak a háztartási fogyasztóknak, akik ebbe beleférnek, nem kell semmit fizetniük, míg ott, ahol a költségek a meghatározott értéket meghaladják, ki kell fizetniük a különbözetet.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások