Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Vakációsjegy-hosszabítás lesz?

Vakációsjegy-hosszabítás lesz? Gazdaság

A vakációs jegyek mentőövet jelentenek a hazai turizmus és vendéglátás számára, az alkalmazottaknak pedig lehetőséget, hogy kipihenjék magukat, és levezessék a járványhelyzet által okozott feszültséget, ezért rendkívül fontos, hogy jövő évben ne szűnjön meg az üdülési csekkek kibocsátásának lehetősége – kongatták meg a vészharangot a szállodatulajdonosok és turisztikai irodák.

Hirdetés
Hirdetés

A kormány arra készül, hogy jövő év végéig meghosszabbítsa a tavaly kiadott vakációs jegyek érvényességét, illetve az idén és a jövő évben kiadott üdülési csekkek már eleve két évig lesznek érvényesek. Az előkészített kormányhatározat tervezete szerint a vakációs jegyek érvényességének meghosszabbítása mellett azt is szabályozzák, hogy minden közalkalmazott a jövő évben is megkapja az 1450 lej értékű utalványt, melyet ezentúl csak bankkártyán állítanak ki. Az új szabályzat kifejezetten megtiltja, hogy a vakációs jeggyel kifizetett, ám valamilyen okból meg nem valósult üdülést készpénzzel megtérítsék, számolt be Tănase Stamule, a miniszterelnök tanácsosa.

A vakációs jegyek békeidőben is, de a jelenlegi járványhelyzetben különösen létfontosságúak, hiszen idén az üdülések 30-40 százalékát ezekkel az utalványokkal fizették, ezért a rendszert továbbra is fenn kell tartani, mutatott rá László Endre. A székelyföldi Turisztikai Desztináció Menedzsment klaszter elnöke szerint a már kiadott üdülési csekkek felhasználásának idejét azért kell meghosszabbítani, mert a járvány megakadályozta, hogy a kedvezményezettek éljenek a lehetőséggel. Másrészt a vakációs jegyeket szabályzó kormányhatározat érvényessége ez év végén lejár, ezért biztosítani kell a folytatást. A közalkalmazottak 1450 lej értékű utalványt kapnak, míg a magánvállalatok ennek hatszorosát is kiadhatják, és csak személyi jövedelemadót fizetnek az összeg után, társadalom- és egészségbiztosítást nem.

A járvány és szigorító intézkedések miatt a turizmusban és a vendéglátásban jelenleg a működéshez szükséges tőke biztosítása a prioritás, ahhoz, hogy tavaszig ki tudják húzni, fizetni tudják a béreket, adókat és közköltségeket, hívta fel a figyelmet László Endre. Az uniós alapokból finanszírozott működési tőketámogatásra azonban már a kiírás első napján mintegy 20 ezer cég pályázott, holott a rendelkezésre álló pénzkeret csupán 5-6 ezer igénylés biztosítására elég. László Endre abban bízik, hogy a kormány még 500 millió euróval egészíti ki a keretet, hogy a turisztikai és vendéglátó-ipari vállalkozások létét biztosítani lehessen.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. november 19., 9:35
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Megall az eszem, gurizunk , orvendunk, hogy meg nem szunt meg a munkahely, fizetescsokkenes, stb…a tanarok es sokan masok pedig kapjak a vakacios jegyet. Ez aztan a kanaan.

  • User
    Dátum: 2020. november 19., 12:25
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Nem csak tanárokból áll a világ. Minden állami munkahelyen dolgozó személynek adnak…Irigység nagy betegség. Keress állami munkahelyet, vagy miért nem lettél tanár? Ezen töprengj.

  • User
    Dátum: 2020. november 19., 13:18
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Nem szabad igy vagdalkozni nagy szavakkal, azért senki nem hibás ,ha nem állami munkahelye van,és gondolom nem is olyan nagy egyéni érdem ha – szerencsével ,ismeretséggel, véletlenszerüen – állami alkalmazott valaki, az nem kéne kizárja,hogy a privát szférában is jogosak legyenek a munkavállalok a vakácios jegyre.

  • User
    Dátum: 2020. november 19., 14:03
    ÉRTÉKELÉS: 9

    Nem „gurizni” kell Te balfék, hanem dolgozni!😂
    Jelenleg is keresnek tanárt, miért nem jelentkezik okítani?! 3 kiló fizú+vakációs jegy! Fontolja meg!😂
    Ps.: educv.ro

  • User
    Dátum: 2020. november 19., 15:46
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Ajánlom, nézze meg, milyen tételeket kaptak a vizsgázó tanárok. És amikor négyen, öten vannak egy helyre, és az a katedra sem címzetes, hanem egy évre vagy csak néhány hónapra szabad…Gondoljon aztán a pofázó diákokra, a temérdek papírmunkára, aztán máltatlankodjon.

  • User
    Dátum: 2020. november 20., 10:03
    ÉRTÉKELÉS: 1

    A hozzaszolo jol irta, a jelenlegi helyzetben a tanitonenik, ovonok siman kaphatnanak 50 szazalekos fizetest azert, hogy elkuldenek egy linket a kolkoknek, hogy nezzek meg, nagyjabol ebben merul ki az izzaszto naapi alkotasuk….