Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Utcai töltők szükségesek

A szükségállapot szinte lenullázta az autókereskedők forgalmát, de az ágazat képviselői optimisták. Idén felértékelődött a roncsautó-program, amelynek köszönhetően felpöröghet az új autó eladás, ezen belül az elektromos autók értékesítése.

A jelentős állami támogatás miatt a háromszékiek is elkezdték vásárolni ezeket, ám egyelőre gondot jelent az utcai töltők hiánya, összegezte a helyzetet Varga Róbert. A sepsiszentgyörgyi Škoda Delcar eladási igazgatója lapunknak elmondta: jól indult az év, január–februárban tavalyhoz képest 30 százalékkal nőttek az eladások, ám a szükségállapot ezt megfékezte. Március 10-től leállt a forgalom és egy hónap kiesett az autóeladás és szerviz tekintetében is. A szakember optimista, hiszen a roncsautó-program elindítása óta ismét felpörögni látszik az új autók iránti kereslet, és az autótulajdonosok elkezdték felkeresni a márkaszervizeket.

Hirdetés
Hirdetés

Varga Róbert szerint idén lényegesen egyszerűbb a roncsautó-programban való részvétel, hiszen mindent online lehet intézni, csak a régi autót kell személyesen leadni a roncstelepre. Ennek köszönhetően fel is gyorsult az ügyintézés. Egy roncsautó leadásakor 6500 lejes értékjegyet lehet új autóra fordítani, ám kis károsanyag-kibocsátású autó vásárlása esetén öko-bónuszokat számítanak rá, hibrid autó vásárlása esetén ezt kiegészíti egy 20.000 lejes támogatás, elektromos autó vásárlása esetén pedig 45.000 lejes a támogatás.

Mindezt összevetve egy elektromos autó vásárlása esetén 51.500 lejre rúghat az állami támogatás összege, ami a piacon lévő legolcsóbb elektromos autó árának felét jelenti. Ennek köszönhetően megnőtt a háromszékiek kedve, hogy elektromos autót vásároljanak. Romániában a Škoda Sepsiszentgyörgyön adta el az első elektromos autóját. Ebből eddig kettőt adtak át és még hatra van megrendelés. Ez nagy szám, ahhoz képest, hogy az elmúlt években nem volt vevő. Varga szerint taxisok is érdeklődtek elektromos autó iránt, ám egyelőre gondot jelent, hogy Sepsiszentgyörgyön csak egy utcai töltő van, a Park Hotelnél. Kellene még 3-4 a városban ahhoz, hogy használhatók legyenek ezek az autók. Egyelőre csak a kertes házban lakók számára éri meg, mert otthoni hálózatról 14 óra alatt fel tudják tölteni autójukat, ám a gyorstöltők használatával ez mindössze 50 perc alatt megtörténik.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük