Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Tervekben bővelkednek

Új lendülettel olyan gazdasági, szakmai és kapcsolatépítő események szervezését tervezi a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) Kovászna megyei szervezete, amelyek egyaránt szolgálják a háromszéki közgazdászok, vállalkozók és gazdaság iránt érdeklődők igényeit – fogalmazta meg lapunk érdeklődésére Kicsid Gergely.

Hirdetés
Hirdetés

Az RMKT megyei szervezetének hétvégén szervezett közgyűlésén egy újabb mandátumra visszaválasztott elnöke arról számolt be, hogy új csapat erősíti a vezetőséget, így Juhász Jácintot, Sala Beátát, Földes Sándort, Bogdán Laurát, Kelemen Szilárd Pétert és Kovács Magort választották alelnököknek. Az RMKT Kovászna megyei szervezete élén második mandátumát kezdő Kicsid Gergely a tisztújító közgyűlésen beszámolt az elmúlt két év tevékenységeiről, illetve megemlékeztek a nemrég elhunyt tiszteletbeli elnökről, Elekes Károlyról is.

Kicsid lapunk érdeklődésére kiemelte, jövő év elején, Sepsiszentgyörgyön szervezik meg az RMKT Kovászna megyei szervezetének legjelentősebb szakmai rendezvényét, a Székelyföldi könyvelők találkozóját, emellett az év folyamán számos olyan rendezvényt szerveznek, melyeken szakmai előadók tájékoztatják a közgazdászokat, vállalkozókat a legidőszerűbb témákról, mint az energiaügyek, digitalizáció, humánerőforrás vagy bio-ökonomia. Emellett elindítanak egy közgazdász-borklubot és csapatépítő rendezvényeket szerveznek. Ugyanakkor a szervezeten belül erősíteni szeretnék a „nőiséget”, vagyis hangsúlyosabban teret biztosítanak a női vállalkozóknak és közgazdászoknak. A társaság Kovászna megyei fiókszervezete törekszik arra, hogy jelen legyen korszerű kommunikációs csatornákon, így tevékenységükről, rendezvényeikről rendszeresen beszámolnak az RMKT-Kovászna Facebook-oldalon is.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük