Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Teljes káosz a villanyszámlák körül

Teljes káosz a villanyszámlák körül Gazdaság

A villanyvállalat sepsiszentgyörgyi székháza előtt naponta, hosszú sorokban várakoznak a fogyasztók, akik hónapok óta nem érkezett számlájuk miatt aggódnak, vagy értelmezhetetlen számlájukat szeretnék tisztázni. A lakosság már képtelen eligazodni az energiaár szabályozásáról szóló fejlemények és nyilatkozatok sűrűjében.

Hirdetés
Hirdetés

Az sem segít, hogy a „szerencsésebbeknek” a szolgáltatók ugyan rendszertelen időközönként, ám értelmezhetetlen számlákat küldenek, ennél is rosszabb, amikor hónapokig nem érkezik villanyszámla. Emellett a fogyasztók olyan egyedi esetekkel is szembesülnek, ami miatt nem jogosultak az ársapkára.  

Egy sepsiszentgyörgyi férfi elmondta, közel egyórányi sorbaállás után sikerült kiderítenie, hogy azért nem kapott számlát a májusi villanyóra-cseréje után, mert a szolgáltatónak még nem sikerült véglegesítenie a dokumentációs folyamatot. Kérésére több hónap után sikerült szereznie egy számlát, miután az ügyfélszolgálatos távolról leolvasta a villanyóráját. Számos aggódó polgár áll sorba, hogy a leolvasott villanyórája állását bejelenthesse, és végre számlát kapjon a szolgáltatótól. Egy hölgy arra panaszkodott, hogy lakásukat a szülei udvarára építették, és a két háztartás egy villanyórán szerepel, ezért átlépik a havi 300 kilowattos fogyasztási küszöböt, ami miatt nem jogosultak ársapkára, ám ezt tetézi, hogy április óta nem kaptak villanyszámlát, és aggódnak, hogy mekkora összeget kell majd fizessenek.

A villanyszámla káosz általánossá vált az országban, ezért az Országos Energia-szabályozó Hatóság (ANRE) büntette a szolgáltatókat. Nagy-Bege Zoltán a hatóság alelnöke szerint az ellenőrzések során azt tapasztalták, hogy az Electrica Furnizare szolgáltató azon fogyasztói esetében késik a számlázással, akik nem jogosultak ártámogatásra. A szakember szerint az ő esetükben az a szabály, hogy a szolgáltató az átlag beszerzési áron, havonta kell számlázzon, bár ez nem lenne bonyolult, a számlák mégsem érkeznek időre. Az energia-szabályzó hatóság azt állapította meg, hogy az Electrica Furnizare a számlák több mint 20 százalékát késve állította ki, amiért 120 ezer lejes büntetést kapott. A Hidroelectrica áprilistól szeptember végéig egyetlen számlát sem állított ki, igaz, hogy ez a szolgáltató nem számlázott egyszerre több hónapot, hanem egyszerre csak egy számlát állít ki.

Nagy-Bege Zoltán rámutatott: a késlekedő számlákért a szolgáltatónál lehet panaszt tenni, és az köteles 15 munkanapon belül válaszolni, bár a tapasztalat szerint a nagyszámú panaszos miatt nemigen tudják tartani a határidőt. Miután megelégelték jelenlegi szolgáltatójuk packázását, sokan fontolgatják, hogy szolgáltatót váltanak, ám félnek ezt meglépni, amíg nem kapnak számlát, hogy kifizessék az elmúlt hónapokat. Nagy-Bege Zoltán szerint szolgáltatót váltani akkor is lehet, ha a jelenlegivel nincs rendezve minden számla. Ez esetben érdemes az átállás pillanatában lefotózni a villanyóra állását, hogy maradjon nyoma, és a régi szolgáltatóval utólag elszámolnak.

Mindeközben a kormány arról döntött, hogy 2025 márciusáig fenntartják az energiaárakra vonatkozó támogatási rendszert, sőt azok is a piaci árnál kevesebbet fizetnek majd, akiknek fogyasztása meghaladja a havi 300 kilowatt órát. Ők a jelenlegi 4 lejes piaci ár helyett várhatóan 1,30 lejben kapják majd a villamos energiát. Ennek életbe lépéséhez még szükség van a parlamenti jóváhagyásra, ahol még további módosítások is történhetnek. Mindaddig érvényben maradnak a 27-es és a 119-es kormányhatározatban megszabott támogatott kategóriák és ársapkák, miszerint akik 2021-ben átlag havi 100 kilowattóra alatt fogyasztottak 68 banit fizetnek, akik 300 kilowattóra alatt az első 255 kilowattóráért 80 banit, és azon felül a különbözetet a piaci áron fizetik. A földgáz esetében egyelőre nincs változás, de a szándék ugyanaz, hogy kitolják az ártámogatást 2025 márciusáig.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. november 16., 7:15
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Ez minket nem boldogit,szamtalan panasz utan se jott szamla aprilis ota! Hiaba van havonta ,,autocitire,, jelentve,hiaba van,,regularizare,, csak nem jon szamla! Jobb lett volna ha nem alkamazzak a ,,Brancus ,,programot,nem tettek volna utra az alkalmazotjaikat! Tele van a rendszeruk hozza nem erto alkalmazottal es lass csodat nem kell villanyt fizetni.DE……..ha egyben 8 honapokat leszamlaznak,15 napos kifietesi hataridovel,ki banja? A FOGYASZTO telnek idejen! Kikuldik a 2021 es szerzodest ala irni,mikor mar azota mas arba soroltak es mas arral fizetnenk ha szamlaznanak,hat kerem mi folyik ott!!!!!!????

      • User
        Dátum: 2022. november 16., 12:32
        ÉRTÉKELÉS: 6

        Ha van egy szerzodes amiben azt irja havonta szamlaz,akkor szamlazzon! Ha ora alas is van kuldve akkor szamlazzon,ha orat olvasnak akkor szamlazzon! Tartsa be ami az o feladata,mert a fogyasztot tudjak buntetni ! On peddig gyujtogesse csak a penzet 😀
        De 15 nap tessek csak elolvasni irja romanul 😀 Neachitarea facturii in termen de 15 zile de la data scadentei…………tehat a 15+15 =30 ,de a kesedelmi kamatot bizony az elso 15 nap utan szamoljak,vissza menoleg

        • User
          Dátum: 2022. november 16., 13:24
          ÉRTÉKELÉS: -2

          Data scadentei az sok minden lehet. Electricanal 15 nap, masnal tobb… Pl. Hidroelectica: okt. 21-en kialitott szamla kifizetesi hatarideje dec. 5. Nem beszelve arrol, hogy olcsobb es bar kesve, de rendszeresen normalis szamlat kuldenek. Nem ertem az emberek miert szivatjak magukat es miert nem valtanak. Evek ota folyik a csapbol, hogy lehet valtani.