Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Szabadpiaci áramárak

Szabadpiaci áramárak Gazdaság

Rosszul indult a villamos energia piacának liberalizálása, a fogyasztókat nem tájékoztatták megfelelően, hogy mivel jár ez a folyamat, ezért várhatóan március 31-ig meghosszabbítják a határidőt, amíg mindenki eldöntheti, melyik villanyáram szolgáltatóval köt szerződést! A lapunk által megszólaltatott szakértő azt tanácsolja: ne legyünk tétlenek, kössünk új szerződést még akkor is, ha maradunk a jelenlegi szolgáltatónknál. Ellenkező esetben sem maradunk áramszolgáltatás nélkül, ám 13–26 százalékkal növekedhet a villanyszámlánk.

Hirdetés
Hirdetés

Románia idén január 1-től liberalizálta az energiapiacot. Ez azt jelenti, hogy eddig az Országos Energiaár-szabályzó Hatóság (ANRE) szabta meg a szolgáltatóknak, hogy milyen áron kell adniuk a villanyáramot a fogyasztóknak, mostantól viszont a piaci verseny által kialakított árat kell fizetni. Az állami felügyelet megszűnése azonban a villany árának emelkedéshez vezet. Ezt hivatott ellensúlyozni az a lehetőség, hogy a fogyasztók eldönthetik, a meglévő szolgáltatók közül azzal kötnek új szerződést, amely a legjobb árat kínálja.

Mivel minden szolgáltatónak van egy univerzális ára és több személyre szabott díjszabás-csomagja is, ajánlatos azoknak is új szerződést kötniük, akik nem akarnak szolgáltatót váltani. Amennyiben ezt elmulasztják, az univerzális árat fogják fizetni, ami értelemszerűen a legmagasabb, az eddiginél 13–26 százalékkal lehet nagyobb, magyarázta Nagy-Bege Zoltán, az ANRE alelnöke.

A többség nem tudja, mit kell tennie

Nagy-Bege Zoltán elmondta, hétfőn közvitára bocsátották a szolgáltatóváltás lehetőségének március 31-ig való halasztásáról szóló tervezetet. Erről január 15-én dönt a hatóság. Erre az intézkedésre azért volt szükség, mert a villanyáram-szolgáltatók nem tettek eleget tájékoztatási és ajánlattevési kötelezettségüknek. A villanyszolgáltatóknak ugyanis tavaly október–novemberben tájékoztatót kellett volna küldeniük ügyfeleiknek, és decemberben a számlákhoz mellékelniük kellett volna egy személyre szabott árajánlatot, amely egyrészt tartalmazza a januártól érvényes univerzális árat, és a fogyasztónak felkínált díjszabás csomagokat is. A hatóság sok olyan visszajelzést kapott, miszerint a szolgáltatók nem tájékoztatták ügyfeleiket, és nem küldtek árajánlatot.

Minden áramszolgáltatótól jelentést kértek, miként tájékoztatták ügyfeleiket, és borsos büntetésre számíthatnak azok, amelyek nem tettek eleget kötelezettségüknek. Bár az energiapiac árliberalizációjáról csaknem egy éve döntött a kormány, és tájékoztatási kötelezettséget is megszabott a szolgáltatók számára, egy decemberi felmérés szerint a hazai fogyasztók több mint 90 százaléka nem tudott arról, hogy idén január elsejétől szabadpiaci árat kell fizetnie az áramszolgáltatásért, illetve hogy az előnyösebb díjszabás érdekében szolgáltatót válthat.

A fogyasztók többsége januárban szembesült a témával, és sokan fordulnak kérdéssel az országos hatósághoz. Nagy-Bege szerint ezen a héten elindítanak egy telefonos tudakozót, amelynek számát a www.anre.ro oldalon közlik, és ezt felhívva megválaszolják a felmerülő kérdéseket. Ugyancsak a hatóság oldalán működik egy villanyáramár-összehasonlító alkalmazás is: (https://www.anre.ro/ro/info-consumatori/comparator-de-tarife). Ennek segítségével a lakhelyül szolgáló megye és a háztartás átlagos energiaigénye függvényében mindenki kiválaszthatja a számára legkedvezőbb ajánlatot.

Szolgáltatót vált vagy marad?

Romániában mintegy 8 millió lakossági áramfogyasztó van, amelyből 2 millió már korábban is szabadpiaci áron vásárolta az áramot; ezeknek a számlájuk bal felső sarkában írja, hogy „piața concurențială”. A többi 6 millió fogyasztónak kell március 31-ig döntenie, hogy marad eddigi szolgáltatójánál, vagy vált, illetve ha marad is, akkor annak több díjszabás-csomagjából kiválaszthatja a számára legmegfelelőbbet. Aki nem tesz semmit, az sem marad villanyáram nélkül, ám esetében a szolgáltató univerzális árat számol, nem pedig személyre szabott díjszabást, tehát nem érdemes tétlen maradni.

Nagy-Bege Zoltán szerint ár szempontjából lehet választani a változó vagy fix ár közül. A fix ár azt jelenti, hogy a fogyasztó által kiválasztott 3–6 hónapra vagy egy évre egy előre megszabott áron kapja az áramot. A szolgáltató ugyan ez esetben is módosíthat a díjszabásán, ám azt megelőzően 30 nappal értesítenie kell az ügyfelét, akinek lehetősége lesz ismét szolgáltatót váltani.

A hatóság alelnöke szerint három lehetőség van: a fogyasztó a szolgáltatójától kapott árajánlat és a többi szolgáltató kínálatának összehasonlítása alapján eldönti, kivel szeretne szerződést kötni, és felkeresi az adott szolgáltatót annak ügyfélfogadó irodájában, másik opció, ha az adott szolgáltatóval annak weboldalán lép kapcsolatba, illetve harmadik lehetőség, ha telefonon hívja a szolgáltatót, és ott köt új szerződést. Miután a három módszer valamelyikével felvette a kapcsolatot, regisztrálják opcióját, és a következő villanyszámlával együtt kiküldik az új szerződését. Amennyiben szolgáltatót vált, kérhetnek lakástulajdont igazoló iratot és személyazonossági másolatot. A fogyasztónak nincs semmi más tennivalója, mert ezek alapján a kiválasztott szolgáltató minden ügyintézést magára vállal, felbontja a régi szerződést, és újat köt.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük