Felhívás!

Röviden

Januártól növekvő minimálbér

Jövő év januárjától a legkisebb garantált fizetés a jelenlegi bruttó 2300 lejről 2550 lejre emelkedik. Ez azt jelenti, hogy a minimálbéren élők a jelenlegi 1386 lej helyett januártól 1524 lejt fognak kézbe kapni. A bruttó minimálbér 10,9 százalékos növelését Florin Cîțu miniszterelnök jelentette be tegnap a munkavállalói és a munkáltatói szervezetek képviselőivel folytatott tárgyaláson. Raluca Turcan munkaügyi miniszter szerint a minimálbér emelésének 1,97 millió haszonélvezője lesz, vagyis a hazai alkalmazottak 34,7 százaléka.

28 százalékot kompenzálnak

A villanyáram drágulásának ellensúlyozására a kormány kidolgozott egy kompenzációs rendszert a szabadpiaci szerződést kötött felhasználók számára, akiknek áramfogyasztása havi 30 és 200 kWh közé esik, minden kilowattnyi áram árából 18 banit az állam fizet. Ezt minden fogyasztó megkapja, attól függetlenül, hogy milyen tarifával vásárolja az áramot. Ez azt jelenti, hogy kisebb számlát fizetnek azok, akik megkötötték az új szabadpiaci szerződést, és kedvezőbb áron kapják az áramot, míg valamivel többet azok, akik minden ösztönzés ellenére még nem kötöttek új szerződést és a legdrágább energiát használják. Az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE) adatai szerint június végén a lakossági szerződéseknek körülbelül a felét a szabadpiaciak tették ki. Bár sokan kötöttek új szerződést a szolgáltatóval a villanyáram drágulása miatt jelenleg akár 30 százalékkal fizetnek többet, mint tavaly ilyenkor.

Közeleg az 5 lejes euró!

Gazdasági elemzők körében konszenzus van arról, hogy a lej–euró árfolyam hat hónap múlva meghaladja az 5 lejes pszichológiai szintet, és egy év múlva már 5,0672 lejes átlag árfolyamot prognosztizálnak. A romániai pénzügyi elemzőket tömörítő CFA szakmai szervezet közvélemény-kutatása szerint a válaszadók 87 százaléka úgy véli, folytatódik a lej euróval szembeni értékvesztése. A hazai gazdasági elemzők idén a gazdaság 7,2 százalékos növekedésére számítanak, és szerintük az államadósság egy éven belül eléri a bruttó hazai termék (GDP) 53 százalékát.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.