Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

RÖVIDEN

Újabb napelem-program jöhet!

Sokat késve, de elindulhat a villanyáramot termelő napelem-rendszerek telepítése a Zöld Ház program keretében. Miután a tavaly leadott pályázatok több mint felét visszautasította a Környezetvédelmi Alap (AFM), nemrég elkezdte aláírni a finanszírozási szerződéseket a szerencsés támogatottakkal, hamarosan elkezdődhet a napelemek telepítése a lakásokra. Mivel nagy számban utasítottak vissza pályázatokat, a program rendelkezésére álló 113 millió euró több mint fele megmarad. A teljes összegből mintegy 27.000 napelem-rendszer telepítését lehet finanszírozni. Jövő héten közvitára bocsátják az újabb napelem-pályázat szabályzatát, várhatóan szeptemberben ismét meghirdetik. Mint ismert, egy magánszemély legtöbb 20 ezer lejig terjedő támogatás hívhat le, és 10 százalékos önrész mellett legalább 3 kWp teljesítményű napelem-rendszert lehet felszerelni. 

Románia nem kér kölcsönt

Románia államháztartásának helyzete jobb, mint amire a koronavírus által okozott válság miatt számítani lehetett, sikerült finanszírozni az államháztartási hiányt, így az ország idén nem kér kölcsönt a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) – jelentette ki Florin Cîţu. A pénzügyminiszter szerint az országnak kölcsönökre volt szüksége ahhoz, hogy fedezze az előző kormány által hagyott hiányt, amit tovább növeltek a járvánnyal kapcsolatos kiadások és a beruházások. A Ziarul Financiar gazdasági lap elemzése szerint idén május végén Románia államadóssága 428,3 milliárd lejre nőtt, ami 27 milliárd lejjel több, mint a március végi, és 55 milliárd lejjel több, mint amennyi adóssága tavaly év végén volt az országnak.

Nincs elég pénz az IMM Invest hitelre!?

Több mint 66.000 romániai kis- és középvállalkozás igényelt kedvezményes hitelt a 3 hónappal ezelőtt elindított IMM Invest program keretében. Miután hónapokig vártak a hiteligénylésük elbírálására, eddig mindössze 12.329 cég kapott jóváhagyást a bankoktól, hogy megkaphatja az állam által garantált, kedvezményes kölcsönt, összesen mintegy 11 milliárd lej értékben. A program lassú ügyintézésére panaszkodnak a vállalkozók, hiszen az állami garancialap eddig 36.123 kérést fogadott el, ebből a bankok 12.329 hitelt hagytak jóvá és 20.584 cég kérését elutasították.

Feketemunka a kényszerszabadságon levők foglalkoztatása!

Egyértelműen feketemunkának minősül, ha a munkaadó kényszerszabadságra küldte dolgozóit, igénybe vette a 75 százalékos állami támogatást, de közben dolgoztatja az embereket, hívja fel a figyelmet Ördög Lajos. A Kovászna Megyei Munkafelügyelőség főfelügyelője szerint országos szinten 315 feketén dolgozó személyt értek tetten. Előfordult, hogy munkahelyükön találtak olyan alkalmazottakat, akikről a Revisal rendszerben az szerepelt, hogy kényszerszabadságon vannak. Utólag is be tudják azonosítani a törvénysértéseket, hiszen a munkahelyen talált alkalmazottakkal nyilatkozatot töltetnek ki arról, hogy az elmúlt időszakban mikor és kivel dolgozott. Amikor ezeket a hivatalos adatokkal összevetik, kiderülhetnek a törvénysértések. Fennáll a feketemunka gyanúja, ha a megvizsgált munkahelyen nem találják az egyéni munkaszerződés másolatát, ha a munkaszerződés felfüggesztéséről szóló dokumentumot késve iktatják a Revisalba, ha a munkahelyen nem vezetik a jelenlétet, nem tartják be a túlórákra és hivatalos pihenőnapokra vonatkozó szabályozást.

Járványmegelőzés elmulasztása miatt is büntettek!

A munkafelügyelőség a kötelező munkahelyi járványmegelőző intézkedések betartását is figyeli, országos szinten 1602 olyan céget vizsgáltak, amelyek összesen több mint 37 ezer személyt foglalkoztatnak. Közülük 832 céget megbüntettek, mert nem tartották be a vonatkozó előírásokat. Ellenőrizték, hogy a munkahelyre való belépéskor végeznek-e szűrést, van-e lehetőség kézfertőtlenítésre, fizikai távolságtartásra, az ügyfelek számára kijelölik-e a javasolt távolságtartást, az alkalmazottaknak biztosítanak-e védőmaszkot, illetve átestek-e a munkaorvosi vizsgálaton, és az alkalmazó megtartotta-e a járvány megelőzésére vonatkozó munkavédelmi felkészítőket. Ördög Lajos leszögezte: ahol az ellenőrök azt tapasztalták, hogy a munkaadó törekszik arra, hogy csökkentse a fertőzés esélyét, nem büntetnek, csak határidőre kiszabott feladatokat adnak, viszont bírságolnak, ahol semmilyen járványvédelmi óvintézkedés nem történik.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük