Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

RÖVIDEN

Csökkent az áfa, drágultak az élelmiszerek
Bár tavaly 24-ről 9 százalékra csökkent az élelmiszerek általános forgalmi adója (TVA), mégis drágultak az élelmiszerek – derül ki a statisztikából. A News.ro hírügynökség által ismertetett adatok szerint, bár tavaly csökkent az áfa, és történelmi csúcsnak számít, hogy 0,5 százalékos volt az infláció, az élelmiszerek ára 2015 végéhez viszonyítva átlagosan 0,68 százalékkal nőtt. Eközben olcsóbbak lettek a nem élelmiszer jellegű termékek és szolgáltatások.

Kivizsgálják az élelmiszergyártók trükközését
A Nép Ügyvédje hivatalból eljárást indított a nagy nemzetközi cégek által forgalmazott élelmiszerek minőségének ügyében. Az intézmény közleménye szerint a multinacionális cégek által alkalmazott „kettős mércét” vizsgálják, vagyis azt, hogy miért más a minősége ugyanannak a terméknek Nyugat-Európában és Kelet-Közép Európában. Az ombudsmani hivatal azt vizsgálja, sérült-e az alkotmány 16. és 34. cikkelye, amely a jogegyenlőséget, valamint az egészség oltalmazásához való jogot szavatolja. Mint arról beszámoltunk, korábban Petre Daea mezőgazdasági miniszter is bejelentette, hogy Románia is megvizsgálja a multik által forgalmazott élelmiszerek minőségét, miután felmerült a gyanú, hogy gyengébb minőségű termékeket forgalmaznának Kelet-Közép-, mint Nyugat-Európában.

Átütemezhetik az adósságokat
Az Országos Pénzügyi Hatóság (ANAF) levélben értesíti a nagy kintlevőséggel rendelkező adófizetőket a fizetési átütemezések kérelmezésének törvény adta lehetőségeiről. A kormány adatai szerint március 3. és 24. között 493, az adókötelezettségek törlesztésének átütemezésére vonatkozó kérést hagytak jóvá, összesen 106,8 millió lej értékben. Az év eleje óta az ANAF figyelme olyan tevékenységi területek felé fordult, ahol felmerülhet az adócsalás veszélye, ilyenek a kőolaj és kőolajszármazékok értékesítése, dohánytermékek gyártása és értékesítése, fafeldolgozás, faipari termékek árusítása, az építkezések és a nagykereskedelem.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük