Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Minden drágul

Az Országos Statisztikai Intézet keddi közlése szerint februárban 0,79 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak januárhoz képest, tavaly februárhoz képest pedig 3,8 százalékos az árnövekedés. A jelentés szerint az egy évvel korábbi időszakhoz képest az élelmiszerek 4,46%-kal, a nem élelmiszer jellegű iparcikkek 3,74%-kal, a szolgáltatások pedig 3,08%-kal kerültek többe.

Hirdetés
Hirdetés

A forradalom eredménye

A kormány által tavaly gyakorlatba ültetett „fiskális forradalom” jelentősen csökkentette az állami nyugdíjpénztár hiányát. Mivel tavaly teljes mértékben a munkavállalóra hárították a társadalombiztosítási hozzájárulást, így megnőtt az adóalap – ezzel magyarázható, hogy az elmúlt esztendőben nagyobb összeg folyt be az állami nyugdíjpénztárba, áll a Ziarul Financiar gazdasági lap elemzésében. Eszerint 2017-ben nyugdíj hozzájárulásokból 44 milliárd lej folyt be az állami nyugdíjpénztárba, tavaly pedig 59 milliárd lej volt a bevétel. Az állami nyugdíjpénztár hiánya 13,5 milliárd lejről 4,7 milliárd lejjel csökkent, vagyis a központi költségvetésből „csak” 4,7 milliárd lejjel kell kipótolni azt az összeget, amelyből fedezik a nyugdíjak kifizetését. A megemelt fizetések is hozzájárultak ahhoz, hogy 15 milliárd lejjel sikerült többet becsatornázni tavaly az állami nyugdíjpénztárba. A „fiskális forradalom” vesztesei az önkormányzatok, hiszen 1,1 milliárd lejjel kevesebbet gyűjtöttek be azáltal, hogy tavaly 16 százalékról 10 százalékra csökkentet a személyi jövedelemadó.

Hirdetés
Hirdetés

Elő a kasszagépekkel!

Péntektől erőteljes ellenőrző akcióba kezd az adóhatóság, ellenőreik azt vizsgálják, hogy a cégek áttértek-e az új, elektronikus naplós pénztárgépek használatára. Az ANAF közleménye szerint az ellenőrzést az indokolja, hogy februárban jelentősen visszaesett az elektronikus pénztárgépekre vonatkozó igénylések száma, noha nincs hiány ezekből a piacon. Azokat a vállalkozásokat, amelyeknél problémákat észlelnek, első körben nem büntetik meg, hanem határidőt szabnak nekik, amíg pótolhatják a mulasztást.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük