Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Roncsautóprogram: meghosszabbították a jelentkezési határidőt a jogi személyek számára

Roncsautóprogram: meghosszabbították a jelentkezési határidőt a jogi személyek számára Gazdaság

Meghosszabbították október 30-áig azt a határidőt, ameddig a jogi személyek benyújthatják igényléseiket a Roncsautó és a Roncsautó Plusz programban – közölte a Környezetvédelmi Alap (AFM).

Hirdetés
Hirdetés

Jogi személyek esetében július 24-étől mindkét program keretében kizárólag elektronikus úton fogadják a jelentkezéseket, és az intézmény honlapján – www.afm.ro – időszakosan közzéteszik a vizsgálat alatt álló igénylési iratcsomók listáját.

A hazai gépkocsipark felújítását célzó Roncsautó-program klasszikus változata március 17-én indult, az eddigi legnagyobb összegű, 405 millió lejes költségvetéssel.

A március 25-étől meghirdetett Roncsautó Plusz program keretében százszázalékosan elektromos vagy hibrid meghajtású járművek beszerzését támogatja az AFM. A program történetében először elektromos motorkerékpár vásárlására is van lehetőség.

A Roncsautó program útnak indítása óta legalább 600 ezer régi járművet vontak ki a forgalomból, és mintegy 550 ezer új autót vásároltak a kedvezményezettek.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások