Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Romániában a legkisebb az internetes vásárlók aránya az EU-ban

Romániában a legkisebb az internetes vásárlók aránya az EU-ban Gazdaság

A romániai internetfelhasználók mindössze 23 százaléka vásárolt online valamilyen terméket vagy szolgáltatást 2017-ben, míg az európai uniós átlag 68 százalék – derül ki az EU statisztikai hivatala, az Eurostat által közzétett adatokból.

Az Európai Unió (EU) országai közül az Egyesült Királyságban vásároltak tavaly a legtöbben interneten keresztül (86 százalék), a második helyen a svédek (84 százalék), a harmadikon pedig a dánok, a németek és a luxemburgiak állnak (egyaránt 82 százalékkal). Az e-vásárlók aránya Romániában (23 százalék), Bulgáriában (27 százalék), Cipruson (39 százalék) és Horvátországban (42 százalék) a legalacsonyabb.

Hirdetés
Hirdetés

Az Eurostat adataiból az is kiderül, hogy az elmúlt tíz évben minden korosztály esetében nőtt az internetes vásárlók aránya, a legnagyobb mértékű növekedést a 16 és 24 év közöttiek körében jegyezték (a 2007-ben jegyzett 44 százalékról 2017-ben 71 százalékra). Hollandiában ez a korosztály tette ki tavaly az internetes vásárlók 90 százalékát, Svédországban a 89, Nagy-Britanniában pedig a 88 százalékát.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük