Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Románia évente 64 millió eurót költ importburgonyára, amit itthon is megtermelhetne

Románia évente 64 millió eurót költ importburgonyára, amit itthon is megtermelhetne Gazdaság

Románia évente mintegy 64 millió eurót költ importburgonyára, noha meg tudná termelni az országban is – nyilatkozta egy online vitán Adrian Oros mezőgazdasági miniszter.

Hirdetés
Hirdetés

A tárcavezető rámutatott, a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) adatai értelmében 28 ezer hektáron terem krumpli Romániában, és – a Kovászna megyei krumplitermesztők szerint – az itthon megtermelt mennyiség a belső fogyasztás legtöbb 40 százalékát fedezi, a fennmaradó 60 százalékot importálja az ország. „Mi gyakorlatilag elköltünk 64 millió eurót, hogy külföldön megvásároljuk azt a krumplit, amelyet itthon is megtermelhetnénk. Az egy főre jutó éves burgonyafogyasztás csaknem 100 kilogrammra tehető” – mondta.

A miniszter beszámolt a Kovászna megyei nagytermelőkkel való múlt heti találkozójáról is.

Mint mondta, tájékoztatták arról, hogy átalakult a piac. Korábban az emberek többsége ősszel egy tételben megvásárolta a télire szükséges krumplimennyiséget, és azt ők maguk tárolták, így a gazda egyszerre és viszonylag előnyös áron tudta értékesíteni az egész termését. Az utóbbi időben egy-két, legtöbb öt kilogrammot vesznek egyszerre a vásárlók, és így a raktározás terhét a termelőre ruházzák át. A gazda ebben az esetben vagy nagyon olcsón kénytelen ősszel megszabadulni a terméstől, vagy megpróbálja tárolni, ám ha nincs klimatizált raktára, a minősége hamar romlik, a krumpli ára zuhanni kezd, és emiatt mind többen hagynak fel a burgonyatermesztéssel.

A Romániai Farmerek Klubja egy stratégiát terjesztett a miniszter elé, ami arra irányul, hogy egy többéves projekt keretében a szaktárca finanszírozzon egy tárolókapacitás-kiépítő programot, illetve egy nagy genetikai értékű vetőburgonyafaj kitermelését (erre van lehetőség Kovászna megyében), amellyel elérhető a hektáronkénti 30 tonnás hozam.

A helyi szakemberek vélemény szerint a burgonyastratégia életbe ültetésével elérhető, hogy Romániában mintegy 60 ezer hektárra nőjön a burgonyával beültetett felület nagysága, és a teljes belföldi szükségletet megtermeljék.

A rendezvény szervezői által bemutatott adatok szerint a román burgonyapiac 1,4 milliárd eurót tesz ki, ez a zöldségtermelés 8,6%-a. A fagyasztott burgonya behozatala meghaladja a 86 ezer tonnát, tonnánként 721 dolláros áron.

A mezőgazdasági minisztérium az Agerpres kérésére közölte: 2020-ban Romániában több mint kétmillió tonna burgonyát termeltek, ez 21%-kal kevesebb, mint egy évvel korábban (2,62 millió tonna).

A hektáronkénti hozam csaknem három tonnával csökkent: míg a 2019-ben átlagosan 15,44 tonna volt, tavaly csak 12,56 tonna burgonya termett hektáronként, ráadásul a krumplival beültetett terület is 4394 hektárral csökkent.

A burgonyatermesztésben hagyományokkal rendelkező megyék: Hargita, Kovászna, Brassó, Suceava és Szeben.

Az éves belföldi burgonyafogyasztást mintegy kétmillió tonnára becsülik, de ehhez hozzáadódik további 500 ezer tonna a vetőmag, a feldolgozás és a takarmány számára.

Adrian Oros miniszter csütörtökön részt vett a Live Connect burgonyanapon, amely 2021-ben az első virtuális esemény, amelyet a román burgonyatermelőknek szenteltek. A Romániai Farmerek Klubjának égisze alatt létrejött esemény a teljes terméklánc közös célkitűzéseit mutatta be, a gyártástól, a feldolgozáson át az értékesítésig.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások