Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Román gazdasági elemzők 7 százalékos idei GDP-növekedést is lehetségesnek tartanak

Román gazdasági elemzők 7 százalékos idei GDP-növekedést is lehetségesnek tartanak Gazdaság

Gazdasági elemzők az első negyedévi román bruttó hazai termék (GDP) váratlan növekedése nyomán akár 7 százalékos idei gazdasági bővülést is lehetségesnek tartanak – írta szerdán a bukaresti gazdasági sajtó.

Hirdetés
Hirdetés

A statisztikai intézet egy nappal korábban tette közzé az idei első negyedéves GDP alakulására vonatkozó gyorsjelentését, amely szerint január és március között a román gazdaság teljesítménye 2,8 százalékkal javult a tavalyi utolsó negyedévhez mérten. Ugyanakkor éves bázison a román GDP a nyers adatok szerint 0,2 százalékkal csökkent, a kiigazított érték alapján nem változott.

A Ziarul Financiar román gazdasági napilap szerdai számában megállapította, hogy ugyan GDP-arányosan Románia fordította a legkevesebb pénzt, 21 milliárd eurót a gazdaság újraindítására a járvány ideje alatt, ami 12 százalékponttal, a GDP 47 százalékára növelte az államadósságot, ennek az erőfeszítésnek mégis megvolt az eredménye, ami a váratlan gazdasági növekedésben tükröződik.     

A lap szerint Florin Cîțu miniszterelnök most „boldogan dörzsölheti a kezeit”, hiszen beigazolódott a becslése, miszerint a román gazdaság V alakban fog helyreállni. A lap emlékeztetett, hogy a GDP alakulására vonatkozóan kedden közzé tett adatokat követően a Román Kereskedelmi Bank (BCR) elemzői 6,7 százalékos gazdasági növekedésre számítanak az idén, Ionuț Dumitru, a Raiffeisen Bank elemzője pedig akár 7 százalékos vagy afölötti növekedést sem tart kizártnak, ami magasabb az eddigi prognózisokhoz képest. Egyes elemzők szerint a román gazdaság máris visszaállt a járvány előtti szintre.

Ugyanakkor az ING Bank elemzője, Valentin Tătaru arra figyelmeztetett, hogy a GDP kedvező adatai ellenére nagy kihívás előtt áll a román gazdaság, hiszen az államháztartási hiányt csaknem 10 százalékról 7 százalék felé kell csökkenteni, majd két év múlva 3 százalékra kell mérsékelni. Az elemző szerint minden költségvetési konszolidáció jelentős áldozatokat követel.

A kormány az idén 5 százalékos gazdasági növekedésre számít.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások