Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nem pörög a gazdaság!

Nem pörög a gazdaság! Gazdaság

Kovászna, Hargita és Maros megyék élen járnak az országban a lakossági megtakarítások tekintetében, és a három székely megyében két-háromszor nagyobb a bankbetétek összege, mint a lakossági hiteleké, derült ki a Román Nemzeti Bank (BNR) elmúlt évre vonatkozó elemzéséből.

Hirdetés
Hirdetés

Szakemberek szerint Székelyföldön öröklött minta a takarékosság és az ódzkodás a kölcsöntől, a hitelektől. Kulturális különbségek vannak az erdélyi magyarok és a románok pénzköltési, hitelezési szokásai között, illetve Székelyföldön az országosnál alacsonyabb átlagbér is visszatartó tényező hiteligényléskor. Bár egyrészt dicséretes a székelyföldi emberek takarékoskodó hozzáállása, ám a gazdaság szempontjából hátrány, hogy a térségben nem forog kellőképpen a pénz, a visszafogott hitelkérelem miatt nem pörög megfelelően a gazdaság.

A BNR adatai szerint országos szinten Hargita megyében a legkisebb a lakossági hitelek aránya, amelyek tavaly 493 millió lejt tettek ki, míg a magánszemélyek bankbetétei 1,7 milliárd lejre rúgtak, vagyis a tartozás 28,1 százalékát teszi ki a megtakarításoknak. Második Kovászna megye, ahol a tartozások a megtakarítások 48,6 százalékát teszik ki, míg Maros megyében 50,2 százalék a hitelek és a bankletétek aránya.

Addig nyújtózunk, ameddig a takaró ér

Bordás Attila, a LAM Mikrohitel Rt. igazgatóhelyettese szerint ez abból a megközelítésből előny, hogy a székelyek nem ugrottak bele olyan kölcsönökbe, hogy például színes televízióra is hosszú távú fogyasztói hitelt vegyenek fel, és emiatt eladósodtak volna. Banki statisztikák szerint Székelyföldön évek óta a legmagasabb a bankhitelek visszafizetési hajlandósága is. Vállalkozói szempontból viszont nem föltétlenül előnyös a hitelekkel szembeni visszafogottság, mivel azt jelenti, hogy a cégvezető nem használja ki a kínálkozó lehetőséget, és nem mer kockázatot vállalva fejleszteni.

A gazdaságban a legrosszabb forgatókönyv, ha áll pénz, véli Bordás, a legrosszabb választás, ha otthon tarják a pénzt, mivel az még hitel formájában sem juthat el olyan vállalkozókhoz, akik meg tudnák „dolgoztatni”, tovább tudnák kamatoztatni. „Nem szórni kell a pénzt, de mindig van valakinek egy jó ötlete, de nincs hozzá elegendő tőkéje, és mindig vannak olyanok, akiknek van megtakarításuk: itt lépnek be a pénzintézmények, amelyek szerepe, hogy a két oldal között a közvetítést lebonyolítsák: a banki betétekből származó pénzt hitelként kihelyezzék” – magyarázta a banki szakember.

Hasonló véleményen van Szabó Árpád közgazdász is, mondván, a  megtakarítás és a visszafogott hitelkérelem hátulütője, hogy nem pörög lendületesen a gazdaság. Ha például több lakást vásárolnak, fellendülhet az építőipar, és új munkahelyek teremtődnének, akinek pedig jól fizető állása van, az többet költ, több termékre és szolgáltatásra, ami tovább pörgeti a gazdaságot. Ő is úgy véli, a gazdaság működése szempontjából legfontosabb, hogy forogjon a pénz.

Szakemberek arra is rámutatnak, hogy ma nem kifizetődő bankban tartani a pénzt, hiszen a letét éves hozama rendkívül alacsony. Megoldás az lenne, ha a pénz a gazdaságban pörögne, ha azt befektetik, az árut eladják, és a nyereséggel együtt újra befektetik. Ha a vállalkozó többször meg tudja forgatni a tőkéjét, annak már tisztességes hozama van.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. május 5., 8:16
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Ezt en jozan paraszti esznek hivnam, aminek sajnos semmi logikaja nincsen a mai vilagban. Azert dolgozunk, hogy elkoltsuk majd a penzt? Persze, hogy ezt mondja egy penzintezmeny vezetoje, vagy egy kozgazdasz aki ebbol el. Biztos vagyok benne, hogy van olyan drogkereskedo, aki kepes arra, hogy logikus erveket hozzon fel (persze tele sarkitasokkal) a drogok jotekony hatasairol, de azert nem azt jelenti, hogy drogozni kell.
    Ideje lenne belatnunk, hogy a kapitalizmus az eddigi legkarasoabb rendszer amit az ember letrehozhatott.
    A penzert adott luxus telyesen hatterbe helyezte az embert, es sajnos lassan az allatok szintje ala sulyedunk.
    Annyira okosak lettunk, hogy a luxus erdekeben, hajlandoak vagyunk felaldozni nem csak a kornyezetunket, hanem emberi mivoltunkat is.
    A penzen es hatalmon kivul semmit sem tisztelunk valojaban.
    MEGTANULTUK, hogyan kell szeretet, tiszteletet, egyutterzest MUTATNI (szinlelni), es kozben telyesen elfelejtettuk, hogy mik is azok valojaban!!
    1. A gyermekemre csak akkor vagyok buszke, ha valami olyat tesz amire a szomszed is felnez
    2. Anyamot es apamat a legszivesebben oregotthonba tennem, ha van ra penzem!
    3. Elvallalok barmilyen munkat, meg akkor is ha tudom rola, hogy a ceg erdekei nem tisztak.
    … batran lehet meg sorolni

    • User
      Dátum: 2021. május 5., 12:59
      ÉRTÉKELÉS: 7

      De konyorgom, csak azert dolgozzunk, mert a munka felszabadit es nemesse tesz? A naivakat igen, akik meg hisznek az ilyen kommunista szlogenekben. En mar ha dolgozom, akkor fizessenek meg erte es azt a penzt ugy es arra kolthessem el, amire en akarom. Ha luxusban akarok elni, akkor arra, ha jotekonykodni akarok es Afrikaban iskolat epiteni, akkor arra. Ha a gyerekeimnek hazat akarok venni es a bankban gyujteni a penzem, akkor legyen ez is az en bajom, de ha csak ugy szorni, az is az en gondom. A gyujtogeto-vadaszo eletmodhoz mar nem tudunk visszaterni, tehat dolgoznunk kell es ha dolgozunk, akkor kapjunk erte annyi penzt, amennyit a munkak megerdemel. Vagy azokat az evtizedeket kivanja vissza, mikor mindenki egyforman kapta a fizetest, tanar, orvos, munkas, amibol egyforman szegenyesen, nincstelenul lehetett elni, de a munka utan megszerzett profitot megis egy kivaltsagos reteg, a partvezetok, aktivistak elvezhettek? Ez volt a kommunizmus. Mitol a szegenyseg olyan dicso es kivanatos? Nem minden szegeny ember tisztesseges es nem minden gazdag tisztessegtelen. Nem kell mindent a filmeknek elhinni, ott minden sarkitva van bemutatva, plane az amerikai filmekben, hogy doljenek a milliok a filmek utan.

  • User
    Dátum: 2021. május 5., 10:05
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Ez igy igaz, porgetni kellene a gazdasagot, de a bankok szerepe sem elhanyagolhato abban, hogy a vallalkozasok, maganemberek csak nagy korultekintes utan vesznek fel hitelt. A szekelyeket nem lehet ketszer becsapni, tudjak, hogy a bankok nem ertuk vannak, hanem forditva, az o penzukbol nagyon szep profitot, fizeteseket ernek el, de megis ugy viselkednek, mintha nem az ugyfeleik penzebol elnenek. Kicsit oszintebben, szerenyebben kellene viselkedniuk, hogy elnyerjek az ugyfeleik bizalmat.

  • User
    Dátum: 2021. május 5., 13:24
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Nem porog a gazdasag mert nincsen laska, sokan koltekeznenek-fejlesztenenek de ha nincsen amibol akkor egyszeru a tema mindenki addig huzza a takarot amig er, a penzintezetek mar oly sokszor atcsesztek a nepet hogy inkabb szegenyesebben elek minthogy hitelt vegyek fel !

  • User
    Dátum: 2021. május 5., 21:08
    ÉRTÉKELÉS: -1

    Látom sokakat felháborítottam a hozzászólásommal, gondolom főleg bankárokat és közgazdászokat 🙂
    Nem ez volt a célom. A kommunizmus és a többi „izmus” is megbukott, ugy ahogy a kapitalizmus is megbukott mar valjaban, lasd a mai helyzetet amikor az emberek jelentos része megkerdojelezi az egeszsegugyi rendszer hitelesseget, fuggetlenul attol, hogy igazuk van e vagy nincs.
    Megoldás nincsen szerintem, csupán a lehetősége annak, hogy bátrán szembenézzünk a valósággal, vállajuk azt hogy egy őrült világot teremtettünk, és hidjunk abban, hogy valójában nem az a fontos ami teszünk, hanem a közérzet amit teremtünk.
    A „profit” a mellektermeke kéne legyen a torekveseinknek, nem a celja.
    Nem a pénzért kéne dolgozzunk, hanem a valódi hozza adott értékért amit teremthetünk, és HIDJUNK abban, hogy az Isten, vagy bárminek is hívjuk gondoskodik arról hogy minden úgy történjen, ahogy az minden és mindenki számára a lehető leg megfelelőbb.

    • User
      Dátum: 2021. május 6., 10:51
      ÉRTÉKELÉS: 2

      Ha már így kiemelte és többször leírta, akkor nézze meg a HIDJÜK-et hogy is írják.
      Mi ön számára a hozzáadott érték amiért dolgoz vagy dolgozna?

    • User
      Dátum: 2021. május 6., 12:59
      ÉRTÉKELÉS: 0

      Oh, de kedves! Eljönne hozzám dolgozni fizetés nélkül? Az én közérzetem garantáltan jó lesz, ön is jól jár, hisz hasznosnak fogja érezni magát a megteremtett értékkel, amit a szolgáltatása nekem nyújt, valahogy majd Isten is gondoskodni fog a földi szükségleteiről. Imádom, mikor nem kell pénzről beszélni!

      • User
        Dátum: 2021. május 6., 16:55
        ÉRTÉKELÉS: -1

        Hozza adott erteke, a szamomra, azon tevekenysegekbol szarmazik melyeket akkor is megteszunk/ megtennenk ha nem lenne semmilyen fele fajta szemelyes hasznunk belole.

        Termeszetesen nem azt akartam mondani, hogy penz nelkul meglehet elni/ reszt lehet venni a mai vilagban, csupan a velemenyemet fejeztem arrol, hogy amig megalkuszunk es behodolunk a penz es hatalom csabitasanak, addig olyan vilagot (politikai es gazdasagi rendszereket) vonzunk be/ fogadunk el sot valojaban igenyelunk melyek alapja a manipulalas.

        • User
          Dátum: 2021. május 6., 17:10
          ÉRTÉKELÉS: 0

          Amit ír az önkéntesség, önzetlenség és semmi köze ahhoz, hogy értékes-e vagy se. Főleg, mivel az értékes nagyon is relatív fogalom.

        • User
          Dátum: 2021. május 6., 17:52
          ÉRTÉKELÉS: 0

          Folytatom…a kettő pedig nem zárja ki magát. Dolgozhatok sok pénzért, hogy aztán önzetlenül segítsek másokon. Ez nem jó? Sok ilyen van és volt a világon, van aki nyilvánosan teszi, van aki nem. Az emberi civilizációban egyelőre pénz nélkül nem lehet boldogulni, a pénzt pedig egyelőre munkáért adják. Lehet változni fog valamikor a távoli jövőben és ha ez bekövetkezik akkor az radikális változás lesz.
          A mai világ ilyen: kell a pénz a megélhetésre. Ha dolgozunk, lesz pénz. Rajtaülni lehet, de nem mindig jó ötlet (és most nem arra értem, hogy ne gyűjtsünk valamire, akár a gyerekeinknek vagy későbbi biztonság céljából), a legjobb az, hogy ha nem maga a pénz a cél, hanem az általa elérthető dolgok. Legyen az ház, utazás, kikapcsolódás, segítségadás másoknak, bármi. Ha csak maga a pénz a lényeg az már kapzsiság felé hajlik.

          • User
            Dátum: 2021. május 7., 10:18
            ÉRTÉKELÉS: 1

            Fel nem foghatom, hogy miert gondolja, hogy akinek van pl. 5 millio euroja, az semmit nem kezd ezzel a penzzel, csak gyonyorkodik benne. Eloszor lelketlen, kemenyszivu gazdagokrol beszel, akiket a penzert vett luxus az allatok szintjere sulyeszt, most meg azert ostorozza oket, mert ulnek a penzukon es nem koltik el. Nagyon zavaros a gondolatvitele, en a magam reszerol mar csak azt kivanom onnek, hogy legyen jo sok penze az eletben es azt ugy koltse el, ahogyan jonak latja.

        • User
          Dátum: 2021. május 6., 17:32
          ÉRTÉKELÉS: 1

          Erdekes definiciot ad ennek a kozgazdasagi kifejezesnek. Gazdasagilag egy szolgaltatasnak vagy termeknek akkor van a vevo szamara hozzaadott erteke, ha az valami extrat nyujt szemben a standard vagy elvart termekkel szemben. Az ertekteremtesnek akkor van ertelme, ha valakinek az erteket jelent (vasarlo, felhasznalo, befogado).