Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nagyváradon épít gumiabroncsgyárat a finn Nokian Tyres

Nagyváradon épít gumiabroncsgyárat a finn Nokian Tyres Gazdaság

Nagyváradon épít 650 millió eurós beruházással gumiabroncsgyárat a finn Nokian Tyres, amely az ukrajnai háború miatt júniusban oroszországi üzemei bezárásáról döntött – közölte az Economiedia.ro gazdasági portál kedden.

Az építkezést 2023 elején kezdik meg, a termelés 2024 második felében indul. A nagyváradi üzemben évi 6 millió gumiabroncs készül majd, elsősorban személygépkocsik és hobbiterepjárók (SUV) számára. A közép-európai piacot célba vevő üzem mintegy 500 alkalmazottnak adhat munkát.

A cég negyven lehetséges helyszín közül a képzett munkaerő jelenlétét, a logisztikai előnyöket, az ügyfelek közelségét és a stabil üzleti környezetet figyelembe véve választotta Nagyváradot – idézte Adrian Kaczmarczyk ellátási alelnököt a gazdasági portál.

A Finnországban és az Amerikai Egyesült Államokban is üzemekkel rendelkező cég tájékoztatása szerint a nagyváradi lesz az első karbonsemleges üzemük. Eddig Oroszországban gyártották személygépkocsi-abroncsaik 80 százalékát, miközben Oroszország és Ázsia az értékesítési piacuk 20 százalékát tette ki.

Szeptemberben Nicolae Ciucă miniszterelnök Bukarestben fogadta a Nokian Tyres küldöttségét, bemutatva nekik a nagy beruházók által igénybe vehető állami támogatásokat. Ciucă kifejezte Románia nyitottságát azokkal az igényekkel szemben, amelyeket azok a beruházók támasztanak, amelyek az Ukrajna elleni orosz agresszió következtében helyezik át üzemeiket – írta a gazdasági portál.

forrás: Agerpres

fotó: Nokian Tyres

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások