Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Hoppon maradtak a költségbe vert vállalkozók

Hoppon maradtak a költségbe vert vállalkozók Gazdaság

Országszerte több mint 27 ezer vállalkozó maradt hoppon miután támogatás helyett csak költségekbe verte őket az állam. Miklós Zoltán, háromszéki RMDSZ-es képviselő a pénzügyi és költségvetési bizottság tagja azzal próbálkozik, hogy az érintett cégeknek legalább a pályázat összeállításával járó kiadásait térítse meg az állam.

A háromszéki gazdasági szakpolitikus felidézte, hogy az akkori kormány még 2020-ban három gazdaságélénkítő programot hirdetett meg, hogy segítse a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került vállalkozásokat. A befektetéseket támogató, úgynevezett „Măsura 3” nevű intézkedést 2020-ban írták ki, és a vállalkozások 50.000 és 200.000 euró közti összegre pályázhattak. A 2021 januári határidőig 27.736 kis- és közepes vállalkozás pályázott, ám azóta sem kaptak egyetlen euró támogatást sem. Létezik egy kormányrendelet, amely a pályázati kiírást semmisnek nyilvánítja, ám arról is rendelkezik, hogy a már benyújtott pályázatok automatikusan részt vesznek a versenyben, ha a programot újra meghirdetik. Ez azonban nem történt meg, és már nem is fog, mutatott rá az RMDSZ-es képviselő.

Hirdetés
Hirdetés

Mikós Zoltán a képviselőház pénzügyi és költségvetési bizottságában azt javasolta, hogy azoknak a cégeknek, melyek számlákkal tudják igazolni, hogy pénzt költöttek a pályázati iratcsomó összeállítására, 5000 lejig térítsék meg a költségeiket. „A jóérzés azt diktálja, hogy ha az állam költségbe verte őket, akkor azt térítse meg”, részletezte lapunknak a háromszéki RMDSZ-es képviselő. Hozzátette: a javaslatáról szóló döntést elhalasztották, ám abban bízik, hogy pártokkal való egyeztetést követően a következő egy-két hétben sikerül elfogadtatni.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. március 30., 8:47
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Ha nem vette észre a képviselő úr a szervezet amelyik oda jutatta épp kormányon volt/van… De hát Abszurdisztánban az csak természetes, hogy a kormány átver/megvezet bárkit és a kormányon lévő politikai/érdekvédelmi szövetség képviselője ennek az anyagi befektetési részét meg akarja térítettni. Ez magában lehet egy nemes gesztus, csak a bibi az, hogy egy ilyen átverés megtörténhetik és nem megakadályozták mint kormányzók… Amúgy tisztelt képviselő úr nem a pályázatra fordított pénz hiányzik a vállalkozásoktól, hanem a felmérhetetlen kár amit a vírushisztivel okoztak… és egyedül Abszurdisztánban volt, hogy duma/duma/duma és semmi konkrét támogatás. Amúgy most következik a mezőgazdáság is… Hogy is volt a szlogen: Hajrá!!!