Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Hivatalos: 2024-ben vezetné be az eurót Románia

Hivatalos: 2024-ben vezetné be az eurót Románia Gazdaság

Szerdai ülésén készül elfogadni a kormány az euró romániai bevezetéséről szóló dokumentumot. A céldátum 2024.

Ezt Viorica Dăncilă miniszterelnök jelentette be a kormányülés elején. Tájékoztatása szerint az elfogadásra váró dokumentum révén Románia kötelezettséget vállal arra, hogy 2024-re bevezesse az eurót. Ezt közlik majd az Európai Bizottsággal is – tette hozzá.

A miniszterelnök kifejtette, az euróövezethez való csatlakozás egy komplex folyamat, amelyet szakértőknek, az akadémiai szférának, a munkáltatóknak, a szakszervezeteknek, a politikai pártoknak, a civil szférának és az illetékes intézményeknek közösen és nagy körültekintéssel kell előkészíteniük. Az üggyel foglalkozó országos bizottság az elmúlt év folyamán kéthavonta ülésezett, munkájuk eredményeként két dokumentum született: az euróra mint hivatalos fizetőeszközre való átállás országos terve, valamint ennek a tervnek az alapját képező jelentés. Ezeket a dokumentumokat a kormánynak el kell fogadnia, ezt követően az Európai Bizottság elé kerülnek. Ez azt is jelenti, hogy a kormány tartja magát ahhoz a célkitűzéshez, hogy Románia 2024-ben bevezeti az eurót hivatalos fizetőeszközként.

Dăncilă hozzátette: ahhoz, hogy az euróövezethez való csatlakozás a román állampolgárok javára váljon, egy sor intézkedést kell meghozni: a versenyképesség növelését, fenntartható gazdasági fejlődést, és csatlakozni kell az európai árfolyam-mechanizmushoz.

Hirdetés
Hirdetés

Korábban a kormány 2022-t rögzítette az euró bevezetésének céldátumaként. Az euróra való áttérést előkészítő bizottság által a múlt év végén kidolgozott tervben azonban már az szerepelt, hogy realista elképzelések szerint 2024-2026 körül történhet meg Románia átállása az EU fizetőeszközére. A kormány a szerdán elfogadásra váró dokumentumot erre a tervre alapozza.

Ennek kidolgozásakor a parlamenti pártokkal, Mugur Isărescu jegybank-kormányzóval, a Román Akadémia vezetőségével, szakszervezeti vezetőkkel, a versenyszféra képviselőivel és más szervezetekkel is konzultált a kormány.

(Maszol/Mediafax)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások