Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Gondok számbavétele Ozsdolán

Gondok számbavétele Ozsdolán Gazdaság

Több mint 200 gazda és intézményvezető gyűlt össze Ozsdolán az idei, immáron hatodik gazdatalálkozón, amelynek résztvevőit a házigazda Brânduş-Dendyuk Szilveszter polgármester üdvözölte, majd a Kovászna Megyei Szarvasmarhatartók Egyesületének elnöke, Ötvös Mózes a gazdák közti összefogás szükségességét hangsúlyozta.

A tavaszi mezőgazdasági kampány előtt a háromszéki gazdák számba vették a mezőgazdaság és állattartás problémáit, a szakintézmények vezetői beszámoltak az éppen futó támogatási programokról. Elhangzott, hogy az egyesület kiemelkedő és felelősségteljes munkát végez, hiszen az országban 200.000 szarvasmarha van tejkontroll alatt, ebből 2000 állatot Háromszéken gondoznak, vagyis jó a genetikai állományunk.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) megyei igazgatója, Marius Popica arra hívta fel a gazdák figyelmét, hogy akárcsak tavaly, idén sem hosszabbítják meg a szubvenciók igénylésének határidejét, ezt május 15-ig kérvényezni kell. Az igazgató ugyanakkor rossz hírt is közölt az állattartókkal, ugyanis a támogatások összesítésekor kiderült, hogy több állattartó között kell szétosztani a rendelkezésre álló pénzkeretet, így aki már megkapta a tavalyi támogatást, annak vissza kell adnia belőle.
Könczei Csaba, a Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője a jelenleg futó mangalica és báznai sertés-, a gyapjú- és paradicsomtermesztési programokat ismertette, amelyek iránt Háromszéken is nagy az érdeklődés, sőt az ingyenmalac programra több az igénylés, mint amennyi törzskönyvezett malac áll a rendelkezésre. Arra hívta fel a gazdák figyelmét, hogy problémáikkal először próbáljanak a megyei intézményeknél megoldást keresni, így forduljanak bizalommal a helyi hatóságokhoz természeti csapások vagy vadkárok esetében is.
Az ozsdolai gazdatalálkozón díjazták a tavaly kiemelkedő eredményt elért gazdákat, illetve intézményvezetőket is. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük