Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Fényévekre a luxemburgi minimálbértől

Fényévekre a luxemburgi minimálbértől Gazdaság

Románia esetében a következő esztendőkben valamelyest emelkednie kell a minimálbérnek annak hatására, hogy az Európai Parlament elfogadta az uniós minimálbérről szóló jogszabályt. A uniós irányelv azt írja elő, hogy az Európai Unió minden tagállamában a minimálbérnek lehetővé kell tennie a tisztességes élet- és munkakörülményeket.

Hirdetés
Hirdetés

Szakemberek ugyanakkor igyekeznek eloszlatni azokat az ábrándokat, hogy a jogszabály az unió területén egységesíti a minimálbér összegét, szó sincs arról, hogy nem lesz különbség a luxemburgi és a romániai bérszínvonal között, hiszen egy ilyen intézkedés következtében összeomolna az ország gazdasága. Az EU legnagyobb minimálbérét, 2256 eurót ugyanis a luxemburgiak kapják, míg Romániában a legkisebb garantált fizetés, 515 euró – ezzel országunk a lista végén kullog.

A minimálbér szintjének meghatározása továbbra is nemzeti hatáskörben marad, ám az új irányelv szerint a tagállamoknak garantálniuk kell, hogy a minimálbér lehetővé teszi a munkavállalók számára a tisztességes életet, figyelembe véve a megélhetési költségeket. Ehhez egyrészt az szükséges, hogy a tagállamok létrehozzanak egy reáláras áru- és szolgáltatáskosarat, és ehhez kell hozzászabniuk a minimálbér mértékét. Emellett biztosítani kell a munkavállalók számára, hogy ténylegesen részt vehessenek a minimálbér megállapításában, vagyis a szakszervezeteknek döntő szerepük lesz abban, hogy mekkora minimálbért sikerül kialkudni a dolgozóknak.

Winkler Gyula, az RMDSZ EP-képviselője arról számolt be, hogy miután az Európai Parlament már megszavazta a jogszabályt, következik, hogy azt elfogadja az Európai Unió Tanácsa, majd kihirdetik az EU Hivatalos Közlönyében, és utána még két év áll a tagállamok rendelkezésére az irányelvet átültetni saját törvénykezésükbe.

Ilyen irányelv, hogy a minimálbérnek a bruttó mediánbér 60 százalékának vagy a bruttó átlagbér 50 százalékának kell lennie. A szakpolitikus rámutatott, Romániában jelenleg az országos bruttó átlagbér hozzávetőleg 6000 lej, ami azt jelentené, hogy a hazai bruttó minimálbér 3000 lej kellene legyen. Ez most 2550 lej, tehát ha most alkalmaznák az uniós irányelvet, az Románia esetében minimálbér-emelést eredményezne.

A gyakorlatban viszont Romániának (is) két éve van, hogy a hazai törvénykezésbe ültesse át az irányelvet. Ezek szerint ma még nem tudhatjuk, következő két évben miként alakul a hazai átlagjövedelem és a minimálbér, és azt sem, hogy Románia parlamentje milyen formában ülteti majd át az uniós irányelvet, mondta Winkler Gyula. Hozzátette: a közszférában kormányhatározattal megállapítják a minimálbért, és annak összegét a költségvetésből fizetik, ám az a fontos, hogy a magánszférában is lehessen azt alkalmazni, hiszen ha a reálgazdaságban nem tudják fedezni a minimálbér-növelést, az ellenkező hatást ér el, megnő a szürke- és feketemunka, illetve az adóelkerülés.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások