Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Felbontják a Brassó–Bákó autópálya tervezésére vonatkozó szerződést

Felbontják a Brassó–Bákó autópálya tervezésére vonatkozó szerződést Gazdaság

Még szeptember folyamán felbontják a Brassót Bákóval összekötő, Háromszéket is átszelő autópálya megtervezésére kötött szerződést – számolt be a Marosvásárhelyi Rádió.

Elekes Róbert, a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) regionális szóvivője szerint a tervezett autópálya nyomvonalát már kijelölték, most következne, hogy az útvonalon több ezer talajfúrást végezzenek. A kivitelező azonban, arra hivatkozva, hogy a megnövekedett üzemanyagárak miatt a leszerződött áron már nem tudja vállalni a munkálatot, a szerződését felbontását kérte.

Az új kivitelező kiválasztására a versenytárgyalás a szerződéskötésig ugyan hosszadalmas lesz, ám a terv elkészítése már gyorsabb lehet, hiszen a nyomvonal kijelölése már megtörtént.

Korábban az illyefalviak, aldobolyiak és a Brassó megyei Vámoshídi lakói is azt követelték, hogy módosítsák a kijelölt útvonalat, amely véleményük szerint túl közel halad el a házaikhoz és elvágja a gazdákat a mezőgazdasági területektől. Bejelentették, hogy ha nem veszik figyelembe aggályaikat, perek sokaságának indításával fogják ellehetetleníteni az autópálya megépítését.

(forrás: Marosvásárhelyi Rádió, fotó: Haáz Vince)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. szeptember 14., 15:34
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Meg mindeg jobb pityokat termelni , mint az autok altal kibocsajtott szenmonoxidot belelegezni. A pityoka termesztes legalabb a szekely ember zsebet duzzasztja es nem a multinacionalis cegek zsebeit , akiknek erdeke ez az autosztrada !

    • User
      Dátum: 2022. szeptember 15., 0:08
      ÉRTÉKELÉS: 2

      Piytoka termeles vagy autopalya? Elment az eszetek (apropo az elozo komment).
      Pont a multinacionalis cegeket erdekli az, hogy en 1 orat vezetek, vagy ulok 3 orat egy dugoban. S hogy 2-3szor annyit fizet barmelyikunk a fuvarert.
      El vagy tevedve baratom. Tudod mennyit fogyaszt egy kamion/busz 100km-en, ha autopalyan megy, vagy sem? Mi a kulonbseg?

    • User
      Dátum: 2022. szeptember 15., 9:07
      ÉRTÉKELÉS: 8

      Az autók most is közlekednek, csak rendszerint a városon keresztül. Szóval hol jobb a széndioxid kibocsájtás? Ha már mindenképp van akkor inkább a mezőn mint a város között vagy a falvakon. Kérdezzél meg esetleg egy maksai vagy oltszemi lakost, akinek a háza előtt naponta többszáz kamion áthalad. Más kérdés viszont az hogy reális kárpótlásra lenne szükség a kisajátítások esetében amire ebben az országban vajmi kevés esély van.

      • User
        Dátum: 2022. szeptember 15., 17:59
        ÉRTÉKELÉS: 1

        Ezt hiába magyarázza. Egyes szotyoriak se értették meg, pedig ők a saját bőrükön tapasztalják nap mint nap a nagy forgalmat. Lehet aki panaszkodott nem a főút mellett lakik.

        Egyébként: az összes olyan, aki sír a földért és azt mondja ide nem kell pálya, mert mások használják remélem vagy bűntudattal vagy egyáltalán nem használja a többi autópályát, külföldön sem. Hiszen azok is mások (volt) földjein haladnak keresztül, Ő szennyez ott, az ott lakók meg szívják a gázt.

  • User
    Dátum: 2022. szeptember 14., 23:39
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Csak egyesek a jovot az autopalyakban latjak, de ami rosszat hoz majd azt nem kepesek felfogni csak sirni amikor mar keso. Legszennyezes, zaj, import vegyszeres pityoka, idegen betelepulok.