Felhívás!

Ezerrel kevesebb munkanélküli

Ezerrel kevesebb munkanélküli Gazdaság

Az Országos Munkaerő-elhelyező Ügynökség közölte, hogy az elmúlt hónapban 285 294 munkanélküli szerepelt a nyilvántartásokban, ami 1368 személlyel kevesebb, mint augusztusban. A 285 294-ből viszont már csak 93 965 részesült munkanélküli segélyben, a többiek a törvényes határidőig még benne voltak az ügynökség, illetve a területi hivatalok adatbázisában.

Megjegyzendő, hogy a munkanélküliek hivatalos száma nem azonos a munkalehetőség és munkahely nélküliek számával, utóbbiak között sok az olyan, aki nem került be a hivatalos nyilvántartásba, vagy pedig már törölték onnan.

A szeptemberben jegyzett munkanélküliek közül 100 829 személynek volt városi lakcíme. Életkor alapján létszámban az első helyen állt a 40-49-es korcsoport (75 479), a második helyen álltak az 50-55 évesek (53 981). A legkevésbé érintett korcsoport a 25-29-es volt (14 645). A bejegyzett munkanélküliek csaknem egynegyede iskolázatlan volt vagy legfeljebb elemi iskolát végzett (tehát iskolából kimaradt). Majdnem azonos az 1-8. osztályt végzettek részaránya. Főiskolai végzettségű a szeptemberi munkanélküliek 6,5 százaléka.
A munkanélküliségi rátát az aktív lakosság létszámából számítják ki. Idén januárban Románia aktív lakossága 8 750 500 volt, ami 54 ezerrel meghaladja az előző évi létszámot. Gazdasági szempontból aktív lakosságnak tekinthetők a munkaképes állampolgárok 15 éves kortól kezdődően.

(bl)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.