Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Eltérően adóznak majd az idős autók tulajdonosai

Eltérően adóznak majd az idős autók tulajdonosai Gazdaság

Eltérő adót vezetne be az idősebb járművekre a környezetvédelmi miniszter. Erről a hétfői sajtótájékoztatóján beszélt Tánczos Barna.

Hirdetés
Hirdetés

A tárcavezető elmondta, az idős autók romániai betiltásának jogi akadályai vannak. Emlékeztetett arra, hogy Románia több pert is elveszített az Európai Unió Bíróságán a korábban bevezetett környezetszennyezési adó jogi hiányosságai miatt. „Én az autótulajdonosokat támogató programok híve vagyok, de ezekkel párhuzamosan az öreg járműveket eltérő módon kellene megadózni” – fejtette ki Tánczos Barna.

A környezetvédelmi miniszter a múlt héten jelentette be, hogy a kormány a lehető legrövidebb időn belül intézkedni fog a 15 évesnél idősebb autók ügyében, mert az Európai Bizottság is sürgeti a romániai járműpark fiatalítását.

Tánczos Barna akkor arról beszélt, hogy a Cîţu-kabinet az országos helyreállítási tervben (PNRR) is kötelezettséget vállalt az autópark fiatalítására. A köztelevíziónak nyilatkozva elmondta, szükség van reformra ezen a téren, mert a romániai közlekedési infrastruktúra fejlesztésének finanszírozása részben a PNRR-n keresztül történik.

Mint ismert, a korábban bevezetett, elsősorban az idős autókat érintő környezetszennyezési adót 2017. február elsején törölték Romániában, az addig befizetett összegeket pedig visszaadja az állam a járműtulajdonosoknak.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. július 19., 17:27
    ÉRTÉKELÉS: 12

    Helytelen megközelítése a problémának az idős autó megnevezés. Például, egy tizenkét éves autó amelyik ez idő alatt még 100.000 km-t sem csinált, a motorja a legjobb formában van, az autó megkímélve, jó állapotban, miért legyen egyenrangú egy nyugatról behozott, 5-600.000-t lefutott autóval. Ugyanezen kritérium alapján ezeket az autókat minden évben IP-tetni kell. Ez sem helyes. Vonjanak be szakembereket az ilyen törvények meghozatalakor, s legyenek helyes kritériumok alapján megszerkesztett törvények. Nem elég csak az autó életkora, sok más technikai dolog határozza meg egy autó állapotát.

  • User
    Dátum: 2021. július 19., 19:03
    ÉRTÉKELÉS: 9

    Arra gondolt valaki, hogy miből tudna egy romániai proli, a havi 1300 lejes fizetéséből fiatalabb autót venni? Bankon keresztül? Majd, ha valami gond üti be a fejét, akkor nem kap kölcsönt, mert már van egy neki, esetleg párszor 2-3 napos fizetési késése is volt. Beteszi a lakását „biztosítéknak”? Jah… Neeem! Hát elmegy külföldre…

  • User
    Dátum: 2021. július 19., 20:16
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Első sorban az unió sürgeti a régi autók kivonását a forgalomból miután mind eladták keletre így kényelmesebb a roncsok eltüntetésère. Hol tartunk attól hogy tíz évenként újat tudjon venni egy átlag ember átlag fizetésből ha még több adót fizet még kevésbé inkább olyan íze van több pénz kell az állam kasszába a speciális nyugdíjakra mert a kétkezi munkás negyven év után csak ezerharomszáz lejt kap bravó meg hány bört szeretnének elhúzni a munkás emberről

  • User
    Dátum: 2021. július 20., 7:35
    ÉRTÉKELÉS: 15

    Hogy igazabol melyik auto szennyez tobbet nehez eldonteni, mert lehet egy 15 evesnel idosebb auto evente csak 1-3 ezer kilometert kozlekedik, hiszen a tulajdonosnak nincs nagy jovedelme. Ellenben egy ujabb autonak a gazdaja megengedheti maganak, mert nagyobb a jovedelme, akar 20-30 ezer kilometert is kozlekedhet egy ev alatt. A jobb modu emberek hetvegeken elutaznak valahova, a keves jovedelmu emberek meg nem igazan, ezt le lehet ellenorizni hetvegeken a tombhazak melett milyen autok parkiroznak.